Úszás: öten döntőt úszhattak Athénban, Szabó Szebasztián 4. lett

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 18:51
null
Szabó Szebasztián (Fotó: Koncz Márton)
Az úszó világkupa-sorozat második, athéni állomásán nyolc magyar úszó ugrott medencébe, azonban egyikük sem szerzett érmet – Szabó Szebasztián majdnem dobogót ért el, a 4. helyen végzett.

 

A berlini 22 magyar indulóval szemben a világkupa-sorozat második, athéni állomására csak nyolc úszónk vállalkozott – természetesen a harmadik fordulóban, október 20. és 22. között annál több hazai versenyzőnek tapsolhat majd a Duna Aréna közönsége.

A 2004-es nyári játékok úszóviadalainak helyszínéül szolgáló komplexum benti medencéjében megrendezett első napon a nyolc magyarból öt a döntőig verekedte magát, igaz, ott már egyikük sem végzett az élmezőnyben.

Azért Szabó Szebasztián majdnem dobogót érő 50 gyorsa talán kiemelhető, ami miatt kicsit fáj a szívünk az az, hogy a győriek Európa-bajnoka egy héttel korábban 22.12-et repesztett a berlini vk-viadalon, pénteken viszont csak 22.27-ig jutott – igaz, ez utóbbi ötödik helyével szemben az athéni eredménye a negyedik pozíciót jelentette a számára.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, ATHÉN
Magyar érdekeltségű eredmények. Férfiak. 50 m gyors:
1. Michael Andrew (amerikai) 21.96, ...4. Szabó Szebasztián 22.27. 400 m gyors: 1. Danas Rapsys (litván) 3:48.64, ...7. Holló Balázs 3:52.38. Nők. 50 m gyors: 1. Sarah Sjöström (svéd) 24.10, ...8. Senánszky Petra 25.35. 400 m gyors: 1. Erika Fairweather (új-zélandi) 4:01.90, ...5. Késely Ajna 4:09.93, 6. Kapás Boglárka 4:10.71

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik