Rio 2016: visszavonul Gyurta egykori legnagyobb ellenfele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.08. 18:07
Visszavonul Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszója, mivel 100, majd 200 méteren sem sikerült kiharcolnia az indulás jogát a riói játékokra.

„Ezzel vége” – jelentette ki Kitadzsima azután, hogy pénteken csak ötödikként zárt a hosszabb távon a japán bajnokságon. „Nyilvánvaló volt, hogy Rióban vagy ezen a héten itt, Tokióban ér véget a pályafutásom” – mondta könnyeivel küszködve a szurkolóktól búcsúzva.

A 33 éves Kitadzsima arról is beszélt, hogy hosszú és nehéz utat járt végig, amíg egyáltalán megkísérelhette a riói részvétel kivívását.

„El kell fogadnom az eredményt. Semmit sem bánok” – tette hozzá. Kitadzsima a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián is megnyerte a 100 és 200 méteres mellúszást – a görög fővárosban 200-on Gyurta Dániel elől kaparintotta meg az aranyérmet –, emellett a 4x100-as vegyes váltóban mindkét alkalommal harmadik volt, a 2012-es, londoni játékokon pedig másodikként végzett a stafétával.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik