Úszó-vk: gigacsekket kapott a szakaszgyőztes Hosszú Katinka

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 11:44
null
Hosszú Katinka és a gigacsekk (Fotó: Magyar Úszószövetség Facebook)
Hosszú Katinka megnyerte az első, európai szakaszt az úszók kétmillió dollár összdíjazású világkupa-sorozatában, amelyben eddig két versenyt rendeztek meg. Hosszú boldogan pózolt az ötvenezer dollár értékű gigacsekkel, amelyen elírták a nevét. Sebaj, világklasszisunk így is boldogan ünnepelt.

 

A kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton bronzérmes Hosszú a vk első állomásán, Moszkvában és a múlt hétvégén, a franciaországi Chartres-ban is négy számban győzött, így nagy fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt – derül ki a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) hétfői hírleveléből.

Az idei vk-ban az európai, az ázsiai és a közel-keleti „részgyőztesek” fejenként 50 ezer dollárt (13,9 millió forint) kapnak, s egészen a pontverseny hatodik helyezettjéig jár a plusz pénz: a másodiknak 35, a harmadiknak 30, a negyediknek 20, az ötödiknek 10, a hatodiknak pedig 5 ezer dollár jut.

Hosszú Katinka 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is diadalmaskodott összetettben, s minden esélye megvan arra, hogy a hölgyeknél idén is az övé legyen a 100 ezres fődíj.

Az egyes versenyhelyszíneken külön-külön dotálja a FINA a dobogósokat mind a 32 – 16 női és 16 férfi – egyéni számban. Aki győz, az aranyérem mellett 1500 dollárra is jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt tehet zsebre.

A 2015-ös világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik, éppen azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő évi, riói olimpiára.

A VK ÁLLÁSA KÉT VERSENY UTÁN
FÉRFIAK

1. Chad le Clos (dél-afrikai) 60 pont
2. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 48
3. Nicolas Fink (amerikai) 39
NŐK
1. Hosszú Katinka 81 pont
2. Emily Seebohm (ausztrál) 54
3. Natalie Coughlin (amerikai) 39

A 2015-ös vk további állomásai
szeptember 25–26.: Hongkong
szeptember 29–30.: Peking
október 3–4.: Szingapúr
október 28–29.: Tokió
november 2–3.: Doha
november 6–7.: Dubai

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik