Úszó Eb: Hosszú Katinka Európa-bajnoki csúccsal döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.18. 10:53
null
Hosszú Katinka Európa-bajnoki csúccsal jutott döntőbe 400 vegyesen (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
A Berlinben zajló úszó Európa-bajnokságon 400 méter női vegyesen Hosszú Katinka Európa-bajnoki csúccsal jutott be a hétfő esti döntőbe, melybe az ötödik idővel Verrasztó Evelyn (4:41.15) is kvalifikálta magát. A harmadik magyar, György Réka a kilencedik helyet kaparintotta meg (4:44.23), amivel több okból kifolyólag sem juthatott tovább.

 

A világ- és Európa-bajnok magyar úszónő – aki 4:31.53 perc alatt teljesítette a távot – a brit Hannah Miley (4:33.09) rekordját adta át a múltnak.

Hosszú Katinka több mint öt másodperccel úszott jobbat, mint a második legjobb idővel fináléba jutó Mireia Belmonte García.

SZAVAZÁS

Hány érmet nyer Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokságon?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Szerintem nem csak én lepődtem meg az időmön. Tavaly, a barcelonai világbajnokságon délelőtt 4:32-es időt úsztam, és ha most rögtön az előfutam után megkérdezi, azt mondtam volna, érzésre ez 4:35-ös idő. Mert nem fáradtam el, jólesett az úszás. Tudtuk, hogy jó formában vagyok, de azért ilyen időre nem számítottunk. Éreztem, hogy a többiek lemaradtak tőlem, el is gondolkoztam azon, hogy akkor most nekem is lassabban kéne mennem, ám végül nem így döntöttem” – mondta a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának Hosszú Katinka, aki 200 háton is továbbjutott, hétfő este már a középdöntő vár rá ebben a számban.

A színfalak mögött az edző-férj, Shane Tusup annyit mondott, egy picit ő is meresztette a szemét, látva Katinka sebességét, de végül abban maradtak, nem ártott az efféle erődemonstráció Belmonténak és a többi riválisnak.

A 400 vegyesen Európa-bajnoki csúcsot úszó magyar sportoló a 200 métert 2:11.09 perc alatt tudta le, nála Jenny Mensing (2:10.33), Duane Da Rocha Marce (2:10.34) és Lisa Graf (2:10.75) ért el jobbat.

„Délelőtt négyszáz vegyest úszni maga a halál... Nagyon elfáradtam. Nem ez a fő számom, viszont kezdetnek nem rossz, hogy bejutottam a döntőbe” – vélekedett az ötödik legjobb időt elérő Verrasztó Evelyn.

„A helyezésnek örülök, az időnek kevésbé, mert elmaradtam az egyéni csúcsomtól, viszont délelőtt még sohasem úsztam ilyen jól. Ez életem első felnőtt Eb-je, kicsit túlizgultam a dolgot” – értékelt György Réka, aki akkor sem úszhatna döntőt, ha a nyolcadik helyen zárt volna, hiszen országonként csak két versenyző kerülhet be a nyolcfős fináléba.

Kis Gergő a 8. legjobb idővel bejutott a döntőbe 400 méter férfi gyorson.

A futamában a szerb Velimir Sztjepanovics mögött másodikként célba érő magyar versenyző 3:50.35 perc alatt teljesítette a távot, amivel megelőzte Paul Biedermannt és Yannick Agnelt is.

Kis Gergő óriási hajrájának nagy jelentősége volt, hiszen a 400-on korábban világbajnoki aranyat nyerő német és a 200-on olimpiai bajnok francia már nem fért be az első nyolcba.

„Kicsit újítottunk az edzőmmel, megpróbáltunk kevesebb kilométert úszni az edzéseken és inkább a gyorsaságra mentünk rá, meglátjuk, ez mire lesz elég – mondta Kis Gergő, akire hétfő este már döntő vár. – Nagyon-nagyon kiúsztam magam, rettenetesen elfáradtam, most van nyolc órám arra, hogy kipihenjem magam.”

Balog Gábor a tizenegyedik, míg Bernek Péter a tizennegyedik legjobb idővel jutott be a hétfő esti középdöntőbe férfi 100 háton.

A negyedik előfutamban ötödikként célba érő Balog 55.09, míg az ötödik futamban hatodik helyen végző Bernek 55.46 másodperc alatt úszta le a száz métert. A legjobb időt (53.88) a brit Christoph Walker-Hebborn érte el.

Bejutott a legjobb 16 közé férfi 100 méter mellen Gyurta Dániel, aki a második legjobb időt érte el Adam Peaty mögött.

Az előfutamban egyedül a brit versenyző ért célba egy perc alatt (59.97), a 200 mell olimpiai, világ- és Európa-bajnoka 1:00.13-as idővel lépett tovább.

„Van még ebben az úszásban bőven, de az első úszás mindig arra is jó, hogy az ember megnézze, megtapasztalja, hol vannak még hibái. Akadt egy-két apró ilyen, például a fordulóm az erősen kétszázas volt. Nem akartam úgy taktikázni, hogy épp csak becsússzak a középdöntőbe, nem szeretem a nagy ingadozásokat. Délután sok minden eldől” – mondta a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának Gyurta Dániel.

Férfi 50 méter pillangón az előfutamában harmadik helyen végző Cseh László a tizedik legjobb idővel (23.73) került be az esti középdöntőbe. A leggyorsabbnak az ukrán Andrij Govorov bizonyult, aki Európa-bajnoki csúcsot (22.87) úszott.

Takács Krisztián (24.27) a 23., Pulai Bence (24.41.) a 29., míg Holoda Péter (24.66) a 39. helyen zárt. A középdöntőre hétfő este kerül sor.

ÚSZÓ EB, BERLIN
NŐI 400 M VEGYES
A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Hosszú Katinka (magyar) 4:31.53

2. Mireia Belmonte García (spanyol) 4:36.89
3. Barbora Závadová (cseh) 4:38.82
4. Aimee Willmott (brit) 4:39.01
5. Verrasztó Evelyn (magyar) 4:41.15
6. María Vilas Vidal (spanyol) 4:41.43
7. Stefania Pirozzi (olasz) 4:41.80
8. Stina Gardell (svéd) 4:44.16

FÉRFI 400 M GYORS
A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Stephen Milne (brit) 3:48.62 perc
2. Andrea Mitchell D'Arrigo (olasz) 3:48.77
3. Gabriele Detti (olasz) 3:48.79
4. Clemens Rapp (német) 3:49.03
5. Jan Micka (cseh) 3:49.10
6. Velimir Sztjepanovics (szerb) 3:49.49
7. Jay Lelliott (brit) 3:49.82
8. Kis Gergő (magyar) 3:50.35

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik