Amerikai, kínai, orosz és tunéziai aranyérem a vizes vb nyitányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.20. 23:07
null
Szvetlana Romasina műúszásban bizonyult a legjobbnak (Fotó: Reuters)
Olasz Anna a tizenkettedik helyen végzett az 5 kilométeres nyílt vízi úszásban a Barcelonában zajló vizes világbajnokság szombati versenynapján, míg a férfiaknál Papp Márk a 28. helyen zárt 5 km-en. A nyitó napon amerikai, kínai, orosz és tunéziai aranyérem született.

 

A számot az amerikai Haley Anderson nyerte, aki tavaly a londoni olimpián drámai finis után – mindössze négy tizeddel, de – kikapott 10 km-en Risztov Évától. Olasz a viadal után a magyar szövetségnek elmondta: bemelegítésnek szánta a viadalt a 10 km-re, megnézte, milyen a pálya, és ebből a szempontból sok tapasztalatot gyűjtött.

„Az én 57 perces tempóm is nagyon erős, remélem, sikerül a következő számra kipihennem magam. A víz nem a legjobb, bár az edzéshez képest megtisztították; szinte kristálytiszta, igaz, büdös volt" – mondta Olasz.


A világbajnoki újonc, Eb-31. Papp Márk a magyar szövetségnek elmondta: elégedett az eredménnyel – a legjobb harminc között szeretett volna végezni az 53 fős mezőnyben –, és már annak nagyon örült, hogy egyáltalán versenyezhetett Barcelonában.

„Az első körben rengeteget kaptam, ütéseket, rúgásokat, különösen a fordulóknál, ilyenkor mindig visszaestem pár helyet. A folytatásra sikerült egy olyan helyet találnom, ahol nyugodtabban úszhattam és tartalékolhattam a végére" – fogalmazott Papp.

A számot a tunéziai Uszama Melluli nyerte, aki ezzel történelmet írt, hiszen ő lett az első úszó, aki medencében és nyílt vízen is nyert olimpiai és vb-címet is. Melluli a 2008-as pekingi olimpián és a 2009-es római világbajnokságon 1500 méter gyorson győzött medencében. Még 2007-ből is volt vb-címe, Melbourne-ben 800 méter gyorson lett első, ám doppingolás miatt megfosztották attól az aranyéremtől, és másfél éves eltiltást kapott.

A műugró Bóta Botond 37. helyen végzett a férfi 1 méter selejtezőjében. A 12-es döntőt hétfőn rendezik. A viadal honlapja alapján oda a legjobb eredménnyel a kínai Li Si-hszin (405.00 pont) került, második lett a francia Matthieu Rosset (404.95), az ukrán Ilja Kvasa (391.95) pedig a harmadik. A 43 fős mezőnyben Bótának 272.70 pontja volt.

A kínai Vu Min-hszia, Si Ting-mao duó nyerte meg az első aranyérmet a vizes vb műugróküzdelmeiben: az ázsiai kettős szombaton a selejtező megnyerése után a délutáni döntőben is a legjobbnak bizonyult női 3 méteres szinkronműugrásban. A magyar páros, Gondos Flóra és Reisinger Zsófia nem jutott be a 12-es fináléba, miután a kvalifikációban a 15. helyen végzett.

Az orosz Szvetlana Romasina nyerte meg a műúszók egyéni kötelező számát a barcelonai vizes világbajnokság szombati napján. Másodikként a kínai Huang Hszüe-csen, harmadikként pedig a hazai közönség előtt szereplő Ona Carbonell zárt.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, BARCELONA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, FÉRFI 5 KM
1. Uszama Melluli (Tunézia) 53:30.4 perc
2. Eric Hedlin (Kanada) 53:31.6
3. Thomas Lurz (Németország) 53:32.2
...
28. Papp Márk 53:55.3


NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, NŐI 5 KM

1. Haley Anderson (Egyesült Államok) 56:34.2 perc
2. Poliana Okimoto (Brazília) 56:34.4
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 56:44.7
...
12. Olasz Anna 56:58.4

MŰÚSZÁS, EGYÉNI KÖTELEZŐ
1. Szvetlana Romasina (Oroszország) 96.800 pont
2. Huang Hszüe-csen (Kína) 95.500
3. Ona Carbonell (Spanyolország) 94.400

MŰUGRÁS, NŐI 3 MÉTER, SZINKRON
1. Vu Min-hszia, Si Ting-mao (Kína) 338.40 pont
2. Tania Cagnotto, Francesca Dallape (Olaszország) 307.80
3. Jennifer Abel, Pamela Ware (Kanada) 292.08

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik