Úszás: Darnyi Tamás is vízben a Magyar Úszás Napján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.18. 12:51
Első ízben rendezi meg szombaton a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) – hagyományteremtő céllal – a Magyar Úszás Napját, amelyen vízbe száll a vegyes úszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, Darnyi Tamás is.

Az egykori klasszis versenyző a MÚSZ keddi híre szerint vállalta, hogy a balatonfüredi kiemelt eseményen a több ezer érdeklődővel egyetemben leússza a mindenki számára nyitott 2.5 kilométeres távot. Ez utóbbi próba párhuzamosan zajlik majd a 10 kilométeres Európa-kupa viadallal, amelynek egyik fő esélyese Risztov Éva. A londoni ötkarikás játékok bajnoka a tavaly nyári csúcssiker után első ízben indul nyílt vízi versenyen Magyarországon.

A balatonfüredi tömegsportrendezvényen számos közéleti szereplő és nagyszerű sportoló is jelezte részvételét, így vízilabdás különítmény is érkezik a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás vezetésével.

A szombat reggel kilenctől kezdődő balatoni úszófesztivál mellett az ország összes megyeszékhelyén és további nagyvárosokban ingyenes úszási lehetőséggel várják a sportág iránt érdeklődőket a kijelölt uszodákban, fürdőkben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik