Úszó Eb: a LEN szerint jó döntés volt a magyar helyszín

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.21. 14:40
Nory Kruchten, az Európai Úszó Liga (LEN) elnöke helyes döntésnek nevezte, hogy Debrecent választották az idei úszó Európa-bajnokság helyszínéül, miután a belga Antwerpen anyagi nehézségek miatt kora tavasszal lemondta a rendezést.

A LEN-vezető a kontinensviadal hétfői nyitó sajtótájékoztatóján elmondta: nem kockáztathatták, hogy ne legyen fedett Európa-bajnokság, és „ismervén a magyar úszószövetség és a rendező város képességeit, Debrecen mellett döntöttünk”. Hozzátette, a magyar rendezés remélhetőleg sikeres lesz, a 2007-ben szintén Debrecenben rendezett rövid pályás Eb-hez hasonlóan.

Nory Kruchten utalt arra, hogy a délutáni ünnepélyes megnyitón megemlékeznek a norvégok kiváló mellúszójáról, a tragikus hirtelenséggel 27 éves korában elhunyt Alexander Dahle Oenről; filmet vetítenek róla, felidézve pályafutásának legkiemelkedőbb pillanatait.

A sajtótájékoztatón a norvég szövetség vezetője arra kérte az újságírókat: ne zavarják a tragédiával kapcsolatos kérdéseikkel az úszókat, mert nekik a versenyzésre kell koncentrálniuk. „Ne tegyenek fel kérdéseket, mert nem kapnak válaszokat” – közölte.

Sven Egil Folvik, a LEN főtitkára a debreceni Eb jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a szövetség 51 tagországából 44 nevezett versenyzőket, több mint félezret, és az eseményről a sajtó 600 képviselője tudósít.

Megjegyezte, felmerült a kérdés, jó-e az Európa-bajnokságot az olimpia évében megrendezni. „Nem a legjobb, de arra a következtetésre jutottunk, hogy ez az utolsó olyan nagy verseny, ahol olimpiai kvalifikációt lehet szerezni” – mondta. Hozzátette, az ötkarikás játékok történetét tanulmányozva úgy látják, annak nincs jelentősége, hogy a kontinensviadalt az olimpia előtt hány hónappal tartják.

Folvik szólt arról is, hogy az úszósport fejlődése azt mutatja, a versenyzők egyre hosszabb ideig tudnak a „topon” maradni. Erről tanúskodik, hogy az Eb legidősebb részvevője, a svéd Lars Frölander, aki 100 m pillangón olimpiai aranyat nyert 2000-ben Sydneyben, most szombaton lesz 38 éves.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség, egyben az Eb szervezőbizottságának elnöke így fogalmazott: „ha Cseh Laci ugyanolyan gyorsan ússza le a 200 vegyest, mint ahogyan Kósa Lajos polgármester igent mondott arra, hogy Debrecen rendezze meg ezt az Eb-t, akkor világcsúcsot úszik...”.

Ezzel arra utalt, hogy a magyar szövetség és Debrecen rekordgyorsasággal állapodott meg a házigazda szerep elvállalásáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik