Úszás: a LEN szerint az Úszószövetség elnökének járt a napidíj

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.03. 13:23
A LEN, az Európai Úszóliga a mindenkori kontinensbajnokságok szervezőivel kötött szerződésekben alapfeltételként szabja meg, hogy az Európa-bajnokság lebonyolításában közreműködő LEN-tisztségviselők napidíját fedezzék. Ezen juttatást a LEN biztosítja az érintetteknek, még ha a kifizetésben adott esetben a szervezőbizottság jár el, azaz közvetlenül egyenlíti ki a Büro-tagoknak és a LEN-képviselőknek. Ezeket a megállapításokat a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) sajtóközleménye tartalmazza, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek, válaszul a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szerdai sajtóközleményére.

A KEHI szerdán hozta nyilvánosságra a 2010-es budapesti úszó Európa-bajnokság elszámolásával kapcsolatos megállapításait, amelyek között elsőként szerepel, hogy „a MÚSZ elnöke, LEN-alelnökként, annak ellenére, hogy a MÚSZ által rendezett kontinensviadalon hivatalból részt kellett vennie, napidíjat vett fel az Eb ideje alatt”.

„Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, a LEN alelnöke – olvasható a MÚSZ-közleményben – csütörtökön tájékoztatta a megállapításról Nory Kruchtent, a LEN luxemburgi elnökét, aki azonnal megküldött levelében rögzítette, hogy a 30. úszó Európa-bajnokság szervezőbizottsága, a kormány képviseletében kijelölt miniszter és a LEN elnöke által aláírt szerződés alapján a LEN Büro valamennyi tagjának az Eb teljes időszakára napi 60 eurót kell fizetnie a rendező szövetségnek, valamint fedeznie kell az Európa-bajnokság szállásköltségeit. A MÚSZ elnöke, akárcsak Tóth Ákos, a LEN úszóbizottságának magyar tagja, és Kelemen Ildikó, a LEN műugróbizottságának magyar tagja, egyaránt napi 60 euróban részesült, még ha az utóbbi két sportvezető ellentételezésére nem is terjedt ki a KEHI közleménye.”

A KEHI vizsgálata szerint a MÚSZ főtitkára a támogatási szerződés megkötését megelőzően megalapozatlan költségvetést nyújtott be az Önkormányzati Minisztériumnak, s az Eb összköltségét 30 százalékkal magasabb összegre tervezte, csaknem 350 millió forinttal túllépve a reális értéket, valamint az Eb megrendezésére kapott 400 millió forint állami támogatásból a MÚSZ mintegy 120 millió forintra a megalapozatlan költségvetés miatt nem lett volna jogosult, további mintegy 60 millió forintot pedig jogszabálysértő módon használt fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik