„A szinkronúszás olyan, mint a 400 m, csak fejjel lefelé a vízben"

Mosolygós arcok, napfény, csillogó víztükör, pompás úszódresszek, kecses, de erőteljes mozdulatok, ritmusos zene – röviden: szinkronúszás. Harminc fok árnyékban, az ember legszívesebben fogná magát, és beugrana a medencében parádézó hölgyek közé – persze ha csak töredékét is be kellene mutatnia annak, amit a versenyzőknek, alighanem beletörne a bicskája, úgyhogy marad a legyező.

A jövő párosa már most hihetetlenül technikás

A parton jobbra Szauder Gábor és utánpótlásunk reménységei, akik fotósunk kedvéért leglátványosabb mutatványaikat gyűjtik csokorba, és büszkén megmutatják díszes dresszeiket is. Repkednek a laikusok előtt káromkodásként is remekül használható vezényszavak, de a 15 éves Kiss Szofi és Czékus Eszter, no meg a tartalék, de a kis csapatban annál fontosabb szerepet betöltő Czegle Szonja veszi a lapot, „pöccre" végrehajtja a nehezebbnél nehezebb, ám szemet gyönyörködtető gyakorlatokat, és közben csak mosolyognak, mosolyognak és mosolyognak.

A vicsorgásért nem jár pont

Nem is lehet másképp, a sasszemű pontozóbírók egyből kiszúrják, ha nem őszinte a fülig érő száj, s ez bizony meglátszik a pontszámon is.

„Nem elég mosolyogni, sugározni kell" – avat be a részletekbe Szauder Gábor, aki hozzáteszi, a szinkronúszáshoz hihetetlen dinamika, erő és hatalmas tüdő szükséges, amelyet nem kis munka kidolgozni.

Az utánpótláskorúak felkészítésével megbízott edző Nathalie Bartlesont, az Egyesült Államok atlantai olimpiai bajnokát idézi: „A szinkronúszás olyan, mint a négyszáz méteres síkfutás, csak fejjel lefelé a vízben, és közben vigyorogni kell."

A vizuális összhatást mindössze a versenyzők orrára helyezett csipesz rontja kissé, ám nem feltétlenül kell ennek így lennie. A franciák háromszoros világbajnokának, Virginie Dedieu-nek például születési előjoga volt arra, hogy csipesz nélkül versenyezzen – a sors ugyanis oly mértékű orrsövényferdüléssel „ajándékozta meg", amelytől ha pumpálták volna se ment volna bele a víz az orrába.

A mi lányainknak azonban szép, szabályos orruk van, és hiába a csipesz és a kegyetlen munka a víz alatt, tele szájjal mosolyognak a gyakorlatok közben, ám, mint a parton balra csoportosuló, az augusztusi margitszigeti Európa-bajnokságra készülő felnőttválogatott tagjaitól megtudjuk, egyáltalán nem megerőltető számukra derűs arcot vágni.

„Nekem például jön magától – mondja Kovács Dorottya, és ezt a körülötte állók, Stumpf Kata, Kiss Julia, Radványi Dóra és Győri Júlia is megerősítik. – Versenyen kifejezetten feldob, eltereli a figyelmemet arról, hogy teljesítenem kell."

S hogy a szinkronúszókra oly jellemző kilónyi sminket mennyi időbe telik felvinni? Ki kell ábrándítanom azokat, akik szerint öt percnél is többet pepecselnek vele a hölgyek. De talán még annyit sem, a hétköznapokban több időt töltenek a tükör előtt egy kellemes estére készülve. Sőt, nem vízálló szemfesték is megteszi, csak szájfényt kell alá tenni, ami szinte odaragasztja a maskarát.

Hitet és erőt ad a hazai rendezésű Eb

Horváth Erika aztán lassan viszszatessékeli lányait a medencébe, akik vacogva álldogálnak a parton – minden nézőpont kérdése –, majd készségesen folytatják a tréninget Aranyosi Klára másodedző közreműködésével. Mennek, mert tisztában vannak vele, csak rengeteg munkával lehet sikert elérni, s a társaság nagy része azt is tudja, milyen érzés hazai rendezésű világversenyen vízbe ugrani – 2006-ban már volt benne részük.

„Meghatározó élményt jelentett számunkra, a mai napig abból táplálkozunk – teszi hozzá Stumpf Kata még az edzés folytatása előtt, majd Kiss Julia (igen, még mindig rövid u-val, ugyanis az anyakönyvvezető mellényúlt) veszi át a szót: – Felemelő érzés, hogy megmutathatjuk magunkat azoknak, akikre soha sem érünk rá, és akik nélkül nem tartanánk ott, ahol: családunknak és barátainknak."