Real: kiderült, mi a baja az olimpián megsérült játékosnak

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 19:13
null
Nem tartott neki sokáig az olimpia (Fotó: AFP)
Kettős bokaszalag-szakadást állapítottak meg kedden Dani Ceballosnál, a Real Madrid labdarúgójánál, aki a tokiói olimpia csoportkörének első fordulójában sérült meg – közölte az MTI.

 

A 24 éves középpályás – aki az elmúlt két idényben az Arsenalban szerepelt kölcsönben – július 22-én, az Egyiptom ellen gól nélküli döntetlenre végződött mérkőzésen kezdőként, csapatkapitányként lépett pályára, de sérülése miatt már a szünet előtt le kellett cserélni. A spanyol szakvezetés úgy döntött, hogy Ceballos a társaival marad Japánban, hátha a kieséses szakaszra ismét bevethető állapotba kerül, de a továbbiakban már nem léphetett pályára.

A Real Madrid honlapjának keddi híradása szerint a játékosnál kettős bokaszalag-szakadást állapítottak meg, vagyis sérülése sokkal súlyosabb, mint eddig feltételezték. A klub nem közölte, mennyi időt kell kihagynia a Bajnokok Ligája-győztes, és immár olimpiai ezüstérmes futballistának, de az biztos, hogy jó néhány hétig nem számíthat rá Carlo Ancelotti vezetőedző.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik