Tokió 2020: csak júliusban utazhatnak az olimpia helyszínére a magyar vitorlázók

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 19:23
null
Berecz Zsombor is csak júliusban utazhat ki az olimpiára (Fotó: Cserta Gábor/MVSZ – archív)
A koronavírus-járvány miatt június helyett csak júliusban utazhatnak az idén nyárra halasztott tokiói olimpia versenyhelyszínére, Enosimába a magyar vitorlázók.


„Az eredeti tervek szerint már júniusban ott edzett volna minden olimpikonunk, de a jelenlegi információink szerint csak júliusban, nem sokkal a rajt előtt utazhatnak ki” – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornán Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetég (MVSZ) főtitkára.

A magyar színeket Vadnai Benjamin (Laser Standard), Érdi Mária (Laser Radial), Berecz Zsombor (Finndingi) és Cholnoky Sára (szörf) képviseli, és visszalépések esetén az ugyancsak szörfös Gádorfalvi Áronkészülhet a hetedik olimpiájára.

Holczhauser elmondta, terveik szerint május 15-én indulhat a vitorlásévad a Balatonon és a többi hazai tavon egyaránt. A szövetség reményei szerint engedélyezett lesz a versenyek megtartása, amint a magyarországi beoltottak száma eléri a négymillió főt, mindez hétvégére válhat biztossá.

A főtitkár emlékeztetett, hogy április elején indult volna a szezon, és bár hat hétvége versenyeit kellett elhalasztani, illetve törölni, a sportág hazai naptárában így is maradt 161 verseny, amelyek megrendezéséből az MVSZ mellett 35 tagszervezet veszi ki a részét.

Nyolc nagy nemzetközi eseménynek ad otthont idén Magyarország, és jelenleg úgy tűnik, ezeket kivétel nélkül meg tudják rendezni.

Holczhauser közölte, az 53. Kékszalagot július 22-24-én rendezik meg a Balatonon, és remélik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is megdőlhetnek a nevezési rekordok, mert az utazási korlátozások miatt a megszokottnál sokkal több vitorlázó marad itthon a nyár folyamán. A főtitkár hozzátette, a versenyengedéllyel rendelkező vitorlázók felkészülését nem befolyásolta a járványhelyzet.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik