WTA-vb: Barty és Bencic bejutott az elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
2019.10.31. 15:49
null
Barty már biztos elődöntős a vb-n (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt, világelső ausztrál Ashleigh Barty két játszmában, másfél óra alatt legyőzte Petra Kvitovát a Sencsenben zajló női tenisz-világbajnokságon, és bejutott az elődöntőbe. A másik csütörtöki egyes mérkőzést Kiki Bertens a második játszma elején feladta Belinda Bencic ellen, így a Vörös-csoportból utóbbi került másodikként az elődöntőbe.

 

A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová mind a három csoportbeli összecsapását elveszítette, és kiesett.

Bertens és Bencic csütörtökön ki-ki meccset vívott egymással, a győztes biztosan továbbjutott. Az első szettben Bertens brékelőnybe került, 5:3-as vezetése után azonban látványosan visszaesett a teljesítménye, és elvesztette a játszmát. Miután a második felvonás első játéka is a svájci riválisé lett, Bertens ápolást kért, mérték a vérnyomását, a lázát és a véroxigénszintjét, és végül úgy döntött, feladja az összecsapást.

A holland játékos vasárnap még döntőt játszott a Bajnokok Tornáján, Csuhajban, majd kedden a visszalépő Oszaka Naomi helyére ugrott be a vb-n.

A tornán mind a két négyesből az első két teniszező kerül be a legjobb négy közé.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SENCSEN (14 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES
Vörös-csoport, 3. forduló

Ashleigh Barty (ausztrál, 1.)–Petra Kvitová (cseh, 6.) 6:4, 6:2
Belinda Bencic (svájci, 7.)–Kiki Bertens (holland, 9.) 7:5, 1:0 után Bertens feladta

Legfrissebb hírek

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
Tegnap, 10:00

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52