Wozniacki kikapott, de van miért örülnie

2011.10.27. 01:38
null
Caroline Wozniacki az idei évet is világelsőként zárja (Fotó: Action Images)
Címkék
Caroline Wozniacki három szettben vereséget szenvedett Vera Zvonarjovától a női teniszezők év végi világbajnokságán Isztambulban, ám a dán játékos ezzel együtt biztosan a világranglista élén zárja az évet, mivel Marija Sarapova visszalépett a verseny további küzdelmeitől.

 

Egyedül Sarapovának volt esélye letaszítani a világranglista éléről Wozniackit, ám Samantha Stosur után Li Nától is kikapott két szettben, majd nem sokkal később bokasérülésére hivatkozva visszalépett a versenytől. Helyette a tartalékok közül előlépő Marion Bartoli játszhat majd Viktorija Azarenkával.

Li Na pályafutása első világbajnoki mérkőzését játszotta, amit rögtön meg is nyert. Ezért azonban meg kellett küzdenie, főleg az első szettben. Ekkor ugyanis 1:4-ről fordított, a rövidítésben pedig hét pontot nyert meg sorozatban Sarapova 4–0-s vezetése után.

A kínai – aki az idei Roland Garros elődöntőjében is legyőzte az orosz szőkeséget – a második játszmában 5:2 után kissé kiengedett, de még idejében kapcsolt, és begyűjtötte a győzelmet.

Zvonarjova végig sokkal agresszívebben játszott Wozniackinál, aki messze volt legjobbjától, és vereségével veszélybe került a továbbjutása. A 21 éves dán azonban nagy örömmel vette tudomásul, hogy egymás után a második évet zárja a világranglista élén.

„Fantasztikus érzés, hogy megint világelsőként zárom az esztendőt – nyilatkozta Wozniacki. – Még csak a pályafutásom elején járok, de álomszerű, hogy máris ilyen sokat elértem."

A lengyel származású kiválóság 2010. október 11-én ugrott a világranglista élére, és azóta egyetlen hetet leszámítva – idén februárban Kim Clijsters egy hétre átvette tőle a vezetést – folyamatosan vele kezdődik a rangsor.

A nap harmadik – időben első – mérkőzésén Viktorija Azarenka sima győzelmet aratott Samantha Stosur ellen. A kedden Sarapovát legyőző Stosur ezúttal teljesen más arcát mutatta, igazából egy percig sem volt esélye Azarenka ellen, aki sokkal frissebben mozgott. Az ausztrál egyetlen bréklabdához jutott csak – azt sem tudta kihasználni –, ő maga viszont mindkét játszmában elveszítette kétszer az adogatását, ráadásul a mérkőzés során kétszer annyi ki nem kényszerített hibája volt, mint ellenfelének.

Azarenka 1 óra 18 perc alatt nyert, és 5–0-ra alakította a Stosur elleni mérlegét.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, 2011 (ISZTAMBUL)
VÖRÖS CSOPORT
1. FORDULÓ
Kvitová (cseh, 3.)–Zvonarjova (orosz, 6.) 6:2, 6:4
Wozniacki (dán, 1.)–A. Radwanska (lengyel, 8.) 5:7, 6:2, 6:4
2. FORDULÓ
Wozniacki (dán, 1.)–Zvonarjova (orosz, 6.) 2:6, 6:4, 3:6
Kvitová (cseh, 3.)–A. Radwanska (lengyel, 8.)
3. FORDULÓ
Zvonarjova (orosz, 6.)–A. Radwanska (lengyel, 8.)
Wozniacki (dán, 1.)–Kvitová (cseh, 3.)
FEHÉR CSOPORT
1. FORDULÓ
Sarapova (orosz, 2.)–Stosur (ausztrál, 7.) 1:6, 5:7
Azarenka (fehérorosz, 4.)–Li Na (kínai, 5.)
2. FORDULÓ
Azarenka (fehérorosz, 4.)–Stosur (ausztrál, 7.) 6:2, 6:2
Sarapova (orosz, 2.)–Li Na (kínai, 5.) 6:7, 4:6
3. FORDULÓ
Li Na (kínai, 5.)–Stosur (ausztrál, 7.)
Sarapova (orosz, 2.)–Azarenka (fehérorosz, 4.)

A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
22 perce

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
23 perce

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
1 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
1 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik