Kikapott a wimbledoni döntőben a 37 éves legenda

Vágólapra másolva!
2019.07.13. 14:55
null
Simona Halep (balra) a wimbledoni bajnokság női győztese (Fotó: AFP)
Kikapott a wimbledoni tenisztorna női egyes döntőjében a 37 esztendős amerikai Serena Williams, aki így nem szerezte meg 24. Grand Slam-győzelmét. A sokkal összeszedettebb román Simona Halep nagyon könnyű győzelmet aratott, 56 percnyi játék után nyert.

 

TENISZ
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

Halep (román, 7.)–S. Williams (amerikai, 11.) 6:2, 6:2

A botrányos tavalyi US Open után ismét Grand Slam-döntőbe jutott Serena Williams, hogy megszerezze karrierje 24. GS-trófeáját, amivel beérné Margaret Courtot az örökrangsor élén. A New York-i mérkőzésen jogos büntetéseket kapott Carlos Ramos játékvezetőtől, mire az amerikai teljesen elveszítette a fejét, és azt harsogta, biztos nem történne meg mindez, ha férfinak születik.

Csupán néhány napja derült ki, hogy Serena Williams később bocsánatot kért ellenfelétől, a japán Oszaka Naomitól, akinek alaposan elrontotta örömét a viselkedésével. A román Simona Halep elleni wimbledoni fináléban nem volt hasonló „probléma”, hiszen a mérkőzést egy nő, a szerb Marijana Veljovics vezette.

Serena Williams és Halep tízszer találkoztak korábban, kilencszer az amerikai nyert, aki viszont az elődöntő után elmondta, arra az egy mérkőzésre, a 2014-es világbajnokira tisztán emlékszik, amikor román riválisa pazar teljesítménnyel győzött 6:0, 6:2-re, és szerinte ha akkor képes volt erre a produkcióra, most is képes lehet.

Nos, a 37 éves amerikainak igaza lett. Halep fantasztikusan kezdte az összecsapást, 11 perc után dupla brékelőnybe került, és 4:0-ra vezetett – nagyjából ekkor kezdett Serena magasabb fokozatba kapcsolni. Addigra viszont a tavalyi Roland Garros-bajnok olyan önbizalommal és energiával küzdött, hogy azokat a labdákat is visszaütötte, amelyeket más nem lett volna képes a női mezőnyben. Halep 26 perc alatt 6:2-re nyerte meg az első játszmát – a centerpálya közönsége nem hitte el, amit lát.

A második játszma eleje szorosabban alakult, de Williamsnek így is gyakorlatilag tökéletes ütéseket kellett bemutatnia ahhoz, hogy a harmadik, negyedik, ötödik agresszív tenyerest már ne tudja visszakaparni Halep. Sőt, néha még ez sem volt elég, a román klasszis tökéletesen felépített Serena-labdamenetek végén ünnepelhetett, mert addig-addig ütötte vissza a labdákat, amíg a hétszeres wimbledoni bajnok hibázott. Ez történt 2:2-nél is három labdamenetben – az amerikai az agresszív taktikája ellenére elveszítette az adogatójátékát, fogadóként pedig nem tudott mit kezdeni a románnal. A folytatásban aztán Serena Williams már a könnyebb labdákat is elütötte, így végül a 27 éves Halep mindössze 56 perc alatt 6:2, 6:2-re győzött, és megszerezte pályafutása második Grand Slam-trófeáját.

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

(wimbledon.com)
(wimbledon.com)



Halepnek három ki nem kényszerített hibája volt ma... Williamsnek 28!


Halep elárulja, életében nem játszott ilyen jól, édesanyja 11 éves kora óta erre a sikerre vágyott, és alig várja már, hogy találkozzon a hercegnékkel...

Williams mosolyog, úgy tesz, mintha boldog lenne, udvariasan megdicséri ellenfelét.


A 2. JÁTSZMA IS HALEPÉ! Az első román wimbledoni egyéni győztes.

8. JÁTÉK. HALEP ADOGAT, A TRÓFEÁÉRT.
Az első jó, Williams ront, és ismét, most az alapvonalról. Halep nem bízza el magát, negyven semmi. Meg egy rossz első adogatás... Necces második... A harmadik jó, három ütésváltás, Williams az alapvonal elől két méterről tenyeserből a háló közepébe trafál. ENNYI, SIMONA HALEP WIMBLEDON NŐI BAJNOKA 2019-BEN!

Az amerikai klasszis tíz egymás elleni mérkőzésükből csak egyszer, a 2014-es kemény pályás szingapúri világbajnokságon kapott ki Haleptől. Legutóbb az idei Australian Openen találkoztak, azt a párharcot az amerikai 6:1, 4:6, 6:4-re nyerte meg – az újabb diadal nagy álmát, Court beérését jelentené.

Dupla brékelőny.

7. JÁTÉK.
WILLIAMS ADOGAT. Kettős hibával kezd, ez egy ilyen meccse... Majd ki nem kényszerített hiba. Halepnél is egy, a Williams-mama nagyon komor, ébenfa szoborként mered a pályára. Ahol egyenlít a lánya. És már 40:30 egy acélkemény ütés után, amelyet Halep estében sem ér el. Azonban Williams ismét elfárad a hetedik ütésre, egyenlő. És ismét, bréklabda Halepnek. Halep is megremeg, túlfutott az előbb egy labdán, aztán könnyű ütést ront, de Williams dettó. A 24. ki nem kényszerített hibája, majd Halep ismét megfuttatja Williamset, aki elfárad, ismét a románé az előny. ÉS BE IS ÜTI: 2:5!

Marad a brékelőny Halepnél.

6. JÁTÉK.
HALEP ADOGAT. Egy-egy jó ütés mindkét oldalon, Williams a hálón is megtáncoltatja a labdát: 15:30. De az amerikai feladja jobbról Halepnek, aki fonákkal megoldja, örül. Williams nem, és most sem, lévén fonákkal üt hosszút az alapvonalról. 2:4!

A büntetési tételeknél egy magyar teniszező is szerepel: Babos Tímeának ezer dollárt kell fizetnie hallható káromkodásért.

A
büntetési listát egyelőre továbbra is az ausztrál Bernard Tomic vezeti, akitől a francia Jo-Wilfried Tsonga elleni vereség után a teljes első körös pénzdíját (57 ezer dollár – a büntetéseket nem fontban számolják) elvették, mert a játékvezető megítélése szerint nem tett meg mindent a győzelemért. A döntés nagy vihart kavart Wimbledonban, többek között a világelső szerb Novak Djokovics is kiállt Tomic mellett, aki kedden – miután több ügyvéddel is egyeztetett – hivatalosan is benyújtotta fellebbezését.

Nem volt ilyen szerencsés Serena Williams, aki még a torna előtt okozott károkat a pályán edzés közben, a brit sajtó szerint az ütőjével, amit a fű védelme érdekében Wimbledonban különösen szigorúan vesznek, így ő 10 ezer dollárt fizethet – igaz, az amerikai klasszis több pénzt ütögetett össze (88.8 millió dollár), mint a másik hét női negyeddöntős együttvéve (72.2 millió dollár), tehát valahogy biztosan kiköhögi az összeget.


Ha már büntetés... Csupán 3 ezer dollárt kell fizetnie Fabio Fognininek, aki a harmadik körös mérkőzése közben azt üvöltötte magának, hogy bárcsak bomba robbanna az All England Clubban. Fognininek a 2017-es US Openen 96 ezer dollárt kellett fizetnie, plusz eltiltották két Grand Slam-tornától, amelyek közül az egyiknek a New York-inak kell lennie, mert a székbíróról azt mondta, hogy prostituált, majd a tevékenységéről bővebben is beszélt, de ezt már nem idéznénk... Az eltiltást két évre felfüggesztették, tehát a wimbledoni eset után életbe is léphetne, ám az olasz nagyon olcsón megúszta a történteket.

5. JÁTÉK.
WILLIAMS ADOGAT. Halep két tenyerest is elér, Williams sem a régi már, fonák, futás, tenyeres, futás, fonák, futás, tenyeres, ünneplés. 0:30, majd nyer egyet Williams is. De aztán könnyű röptét ront a hálónál, a Halep-elütés halálpontos. Szervahiba... Aztán hatalmas csata, a végén Williams a hálónál, Halep estében feladja... és elrontja az amerikai az elronthatatlant! 2:3!

Halep első szerváinak 75 százalékát megnyeri, a másodiknak 78 százalékát.

4. JÁTÉK.
HALEP ADOGAT. Nem is rosszul, Williams előbb hamar, majd vagy 12 ütés után üt hosszút. Aztán látványos harc, nagy Williams-mentéssel, könyörtelen Halep-lecsapással. 40:0 az adogatónak... Majd Williams ütése a hálóban pihen meg: 2:2.

Az előző két GS-finálét elbukó Williams Londonban Angelique Kerbertől kapott ki két játszmában, mert a német sokkal jobban teniszezett, New Yorkban pedig botrányos mérkőzésen nyert ellene a japán Oszaka Naomi: az amerikai egy jogos figyelmeztetésen veszett össze Carlos Ramos játékvezetővel, aztán teljesen elveszítette a fejét, viselkedésével alaposan belerondított Oszaka első Grand Slam-sikerébe.

3. JÁTÉK. WILLIAMS ADOGAT. Halep-labda a vonalon, bírói újrázás, majd labda a hálóban. Williams zseniális pörgetéssel vezet 30:0-ra, kőkemény szerva után. Már negyven.. De Halep nem adja fel, ám hálót ért a szerva. A másodikra nincs Halep-ellenszer: 2:1.



2. JÁTÉK. HALEP ADOGAT. Egy jót és egy rosszat, majd ma egy ritkán látott Williams-ritörnnel 15:30. Halep most megforgatja ellenfelét, aki elcsúszik, egyenlő. Harcos Halep-pont, majd egy második szervát sem üt le pontosan Williams, közel jön hozzá vissza a labda, fonákra: könnyed hiba, labda a háló közepén. 1:1.

1. JÁTÉK. WILLIAMS ADOGAT. Egy 200 kilométer/órás szerva rossz, a másik jó, jön egy ász is, de két Williams-hiba. 30:30. Csodás elütés tenyeressel, pár ordítás után, már nem is olyan mérges magára Williams, főleg most: 1:0.

2. JÁTSZMA

HALEP először döntős Wimbledonban. „Azt hiszem, ez volt az egyik legjobb teljesítményem füvön, nagyon boldog vagyok, hogy döntőbe jutottam. Serenával sokszor játszottunk már egymás ellen, általában szoros meccsek voltak, és megtanultam, hogy van esélyem a győzelemre. Most is azt gondolom, hogy szombaton lesz esélyem a sikerre, fizikailag és mentálisan Is erősnek érzem
magam.”

S. Williams általában elveszíti az első játszmákat Halep ellen, ez a hagyomány része nála.



AZ 1. JÁTSZMA HALEPÉ!

8. JÁTÉK. HALEP ADOGAT. Új labdákkal, a szettért, és jól is kezd. Majd egy könnyű labdát ront el, de nagyon. Williams szépen megforgatja, messze a pályán kívülről azonban Halep keresztbe emel a pályán, a labdát a háló mögé ejtve. BOMBAFORMA! Újabb labda a háló mögé kicsivel, 40:15. Williams kiszasszony ritörnje sem rossz: 40:30. De Haleppel most nem bír: 2:6!

7. JÁTÉK. WILLIAMS ADOGAT. A szettben maradásért, máris. Magabiztosan kezd, harminc nulla, majd egy laza röpte! Adogatás előtt egy kis figurázás a labdával, majd... hiba! A második jó, Halep backhandje ismét rossz: 2:5!

„Nagyon jól szórakoztunk együtt, de egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy esetleg a US Openre is nevezzünk vegyes párosban” – mondta Williams, míg Murray arra a kérdésre, hogy az elmúlt napokra koccintanak-e, azt felelte, náluk nem szokás a vereséget ünnepelni.

Vegyes párosban szerdán búcsúzott a verseny legnépszerűbb kettőse: Andy Murray és Serena Williams három játszmában kapott ki az első kiemelt Bruno Soares, Nicole Melichar brazil, amerikai duótól – de
Williams előtt le a kalappal, hiszen a Strycová elleni elődöntő előtt egy nappal az utolsó pontig küzdött.


6. JÁTÉK. HALEP ADOGAT. Williams kihelyezi a sarokba, majd röptézik, Halep is ugyenezzel a recepttel szerez pontokat. Williams elütése ellen nincs most ellenszer, aztán nem bír a nagyon merész és erős szervával. 30:30. 40:40, egy elképesztő Williams-elütéssel. Előny Halepnél... És egy ravasz Williams-ütés után már egyenlő. Halep visszahúzza magához az előnyt, Williams kimozgatja, két nagy ütéssel megingatja... de Halep tenyeresét nem érheti el nő. 1:5!

Williams 62 százalékát nyerte meg első szerváinak, a másodikat mind elbukta (3/3):

5. JÁTÉK. WILLIAMS ADOGAT. Sikerrel, Halep két tenyeres ütése is hosszú, aztán két nagyot ment a román, de Williams kissé közelebb megy a hálóhoz, és elintézi. 30:0. És már vége is, Halep most nem nagyon tudott mit kezdeni az adogatásokkal. 1:4.

Ez volt az első ász a meccsen.

4. JÁTÉK. HALEP ADOGAT. Williams szemmel láthatóan felszívta magát, odateszi az ütőt, fut, nyög, szenved, sprintel, forgatja a románt... Aki remekül üti el mellette a labdát, a pálya bal felső sarkához. Elképesztő! Már 40:15, Williams lehajtja a fejét, ismét ki nem kényszerített hiba. És egy nagy erejű ütés az amerikaitól, ismét Halep bal kezéhez: 40:30. Meg egy ász: 0:4!

3. JÁTÉK.
WILIAMS ADOGAT. Sikerrel, majd gyönyörűen ad egy fonákkeresztet, már örül a Williams-had, de befutja a román. Egyenlő. És még a háló is vele van, kétszer is: 15:30. Williams egyenlít, majd üt egy nagyon hosszút, méterrel téved. Aztán Halep egy tenyeres ütéssel elintézi: 0:3!

2. JÁTÉK. HALEP ADOGAT. Williams elront az alapvonalról két könnyű ütést... majd egy harmadikat is! Halep csoda ügyesen kimozgatja a statikus amerikait, 40 semmi, fog meg jól, majd 0:2.

1. JÁTÉK. WILLIAMS ADOGAT. Halep egy rossz ütéssel kezd, remek elütéssel folytatja. Egy-egy rontás, majd Williams nem találja a ritmus: 0:1.

1. JÁTSZMA

Véget ért a bemelegítés. Williams kezdi.

A 13 éves Marni Johnson dobja fel a sorsoláskor az érmét, egy jótékonysági alapé az aranyból készült érme.

Pályán a két főszereplő, felvonult a királyi család egy része is a VIP-ben, Kate és Meghan hercegnék is.

Egy kis örökmérleg: 10 találkozó, 9 S. Williams és 1 Halep-sikerrel, utóbbi még 2014-ben történt. S: Williams 23, Halep 1 GS-győzelmet mutathat fel.

„Most nagyon nyugodtnak érzem agam, mert tudom, hogy mindenképpen nagyszerű a pályafutásom, függetlenül attól, hogy nyerek-e még Grand Slam-trófeát – kezdte értékelését Serena Williams. – Azt is mondhatom, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, mint a tavalyi két döntő előtt. Úgy érzem, nincs veszítenivalóm, és ez jó. Ettől függetlenül természetesen mindent megteszek a győzelemért szombaton. Tavaly Angie fantasztikusan teniszezett, én pedig nem tudtam rendesen felkészülni Wimbledon előtt, fizikailag teljesen elfogytam a végére. Szomorú voltam, de közben büszke is. Az idén sokkal többet tudtam edzeni, nincsenek fájdalmaim, sérülésem, jobb formában vagyok. Simona lenyűgöző játékos, elképesztő ereje van, kemény ellenfél vár rám.”

WIMBLEDON-ADATLAP ITT!

A fiatalabbik Williams nővér gyermeke születése – már Melbourne-ben is várandósan ünnepelhetett – és az azt követő komplikációk miatt a tavalyi Roland Garroson még jelentős súlyfelesleggel és távol a legjobb formájától ért vissza. Azonban nem adta fel, rengeteg időt töltött az edzőpályán, aminek meglett az eredménye: Wimbledonban és a US Openen is a döntőig jutott – de mindkettőt elveszítette.

Serena Williams nem akar többet hibázni. A 37 éves amerikai legenda a 2017-es Australian Open-győzelme óta hajt arra, hogy még egy Grand Slam-sikerrel beérje a 24-szeres bajnok ausztrál Margaret Courtot az örökrangsor élén – az open érát tekintve már így is ő vezet, hiszen megelőzte a 22 GS-trófeát a magasba emelő Steffi Grafot.

„Ausztrália óta most először érzem azt, hogy minden rendben, élvezem a játékot – árulta el a hétszeres wimbledoni bajnok. – Azt nem tudom, hány százalékos vagyok, de azt igen, hogy jól érzem magam a pályán, végre nem vagyok sérült, koncentrálhatok kizárólag az edzésekre, a mérkőzésekre. Amikor idősebb lettem, a Grand Slam-tornákon nagyobb nyomást éreztem, mint régen. Aztán most, hogy még idősebb vagyok, már nem érzem. Remek pályafutás áll mögöttem, nincs miért aggódnom.”

Serena Williams újabb rekord kapcsán érte be Steffi Grafot – a csütörtöki volt a 37. Grand Slam-elődöntője. A 37 éves amerikai fordulatos mérkőzésen – az első és a harmadik játszmában öt-öt bréket láthattunk – győzte le 6:4, 4:6, 6:3-ra honfi társát, Alison Riske-et, aki az első női teniszező az open érában, aki az első, második, harmadik fordulóban, a nyolcad- és negyeddöntőben is döntő szettet játszott.


ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SERENA WILLIAMS–SIMONA HALEP NŐI EGYES DÖNTŐ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik