Wimbledon: Lendl nem aggódik Murray csípőfájdalmai miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 12:29
A világelső Andy Murray edzője, Ivan Lendl szerint nincs komoly gond tanítványával, s biztosan szerepel a hétfőn kezdődő wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.

A brit drukkerek azért kezdtek el aggódni a londoni füves pályás Grand Slam-verseny címvédőjéért, mert ezen a héten mindkét bemutató mérkőzését lemondta csípőfájdalmakra hivatkozva.

A játékosként nyolc GS-tornát nyerő Lendl ugyanakkor pénteken arról beszélt, hogy tanítványával nincsenek nagy problémák, s ő személy szerint sokkal jobban aggódott a Roland Garros előtt. Mint mondta, Murray jól teljesít az edzéseken, s jobban üti a labdát, mint a közel három hete zárult párizsi torna előtt, melyen végül az elődöntőig jutott.

Az egykori Csehszlovákiában született amerikai edzőt az sem ijesztette meg, hogy a skót klasszis egyetlen júniusi füves pályás mérkőzését elveszítette. Szerinte ugyanis füvön az első meccs mindig nehéz, s aki legyőzte Murrayt, már több találkozón is túl volt, így hozzászokhatott ehhez a borításhoz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik