Wimbledon: Del Potro visszatért! Wawrinka a 2. körben búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.01. 17:07
null
Juan Martín del Potro újra feljebb kapaszkodik a világranglistán (Fotó: Action Images)
Már a 2. fordulóban búcsúzott a 4. helyen kiemelt svájci Stan Wawrinka, négy szettben kapva ki a korábbi top 4-es, de sérülései miatt csak a 165. helyen álló argentin Juan Martín del Potrótól a wimbledoni teniszversenyen. Roger Federer simán győzött, nagy csatában továbbverekedte magát a női címvédő Serena Williams is, ellenben Novak Djokovics bajban van: két szettet elveszített Sam Querreyvel szemben, amikor jött az esőszünet. Folytatás szombaton.

 

FÉRFIAK

A sérülései miatt februárban a világranglista-1045. helyén álló Del Potro az első öt játékból négyet elveszített, és Wawrinka nem egészen fél óra alatt meg is nyerte az első játszmát (3:6).

A másodikban aztán ő brékelt 2:1-es előnyénél, ezt pedig ő is megtartotta (6:3), a harmadikban négy sikeres fogadójáték után az adogatók gémjei következtek, rövidítésben pedig ismét az argentin örülhetett (7:6), aki a negyedik szettben 4:3-as vezetésénél újra brékelt, és megnyerte a meccset (6:3).

A 2009-es US Opent megnyerő Del Potro sorozatban a negyedik meccsén győzött Wawrinka ellen (legutóbb 2012-ben játszottak), összesítésben pedig 4–2-re vezet.

Roger Federer simán győzött (Fotó: Reuters)
Roger Federer simán győzött (Fotó: Reuters)

 

A másik svájci, Roger Federer érvényesítette a papírformát: három játszmában legyőzte a brit Daniel Evanst – már a 3. fordulóban. Federer tető alatt játszott péntek este, és meglehetősen simán jutott túl a házigazdák versenyzőjén. A svájci klasszis a 305. egyéni meccsét nyerte meg Grand Slam-tornán, és már csak egy hiányzik neki Martina Navratilova abszolút rekordjának beállításához.

Az esőszünetekkel tarkított nap vége felé, feszült várakozás után pályára lépő Novak Djokovics az első játszmát nagy csatában, rövidítésben, a másodikat azonban meglepetésre nagyon simán, 6:1-re bukta el Sam Querrey ellen, úgyhogy a lehető legjobbkor jött számára az esőszünet a 3. forduló keretében zajló mérkőzésen.

Djokovics a legutóbbi hét wimbledoni indulásakor mindig eljutott legalább a legjobb nyolcig, és most sem érdemes leírni, hiszen tavaly a 4. fordulóban szintén 0:2-re állt, de aztán legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont – és végül megnyerte a versenyt.

Novak Djokovicsnak nehéz napja volt (Fotó: Reuters)
Novak Djokovicsnak nehéz napja volt (Fotó: Reuters)

 

Az esélyesek közül a többiek pénteken eddig nem hibáztak, Tomás Berdych, Jo-Wilfried Tsonga és Lucas Pouille is három szettben nyert.

Akárcsak John Isner, aki 43 ászt adogatva ejtette ki hősiesen ellenálló ausztrál riválisát, a selejtezőből érkező Matthew Bartont.

Nick Kyrgiosnak két hosszú esőszünetet is végig kellett idegeskednie, mielőtt ötjátszmás, reklamálásokban bővelkedő ütközetben felülmúlta barátját, a jamaicai-német Dustin Brownt.

Az ausztrál következő ellenfele Feliciano López lesz, aki szintén öt játszmában győzött, méghozzá úgy, hogy az első kettőt Fabio Fognini nyerte meg.

Időközben eldőlt, hogy a sok eső miatt a hagyományosan szünnapnak számító „középső vasárnapon” is lesznek mérkőzések az idén Wimbledonban. A 139 évre visszatekintő torna történetében korábban csupán háromszor akadt példa ilyesmire (1991, 1997, 2004).

Serena Williams óriási küzdelemben győzött (Fotó: Reuters)
Serena Williams óriási küzdelemben győzött (Fotó: Reuters)

 

NŐK

A címvédő Serena Williams hatalmas csatában, szetthátrányból győzte le a szintén amerikai Christina McHale-t a női egyes 2. fordulójában. A harmadik játszmában 4–4-nél McHale-nek gémlabdája volt, de Serena fordított, elvette honfitársa adogatását, majd semmire nyerve saját szervagémjét behúzta a meccset.

Az idősebbik Williams testvér, a már a harmadik fordulóban járó Venus szintén háromjátszmás – esőszünettel megszakított – csatában vívta ki a továbbjutást az orosz tinédzser, Darija Kaszatkina ellen.

Szvetlana Kuznyecova szintén háromjátszmás győzelmet aratott, és a BBC megfogalmazása szerint tető alá hozta az újabb Brexitet: ellenfele, Tara Moore ugyanis az utolsó versenyben lévő brit volt a női egyesben.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Berdych (cseh, 10.)–Becker (német) 6:4, 6:1, 6:2
Pouille (francia, 32.)–Young (amerikai) 6:4, 6:3, 6:3
Del Potro (argentin)–Wawrinka (svájci, 4.) 3:6, 6:3, 7:6, 6:3
Isner (amerikai, 18.)–Barton (ausztrál) 7:6, 7:6, 7:6
Tsonga (francia, 12.)–Mónaco (argentin) 6:1, 6:4, 6:3
Kyrgios (ausztrál, 15.)–Brown (német) 6:7, 6:1, 2:6, 6:4, 6:4
López (spanyol, 22.)–Fognini (olasz) 3:6, 6:7, 6:3, 6:3, 6:3
3. FORDULÓ
Federer (svájci, 3.)–D. Evans (brit) 6:4, 6:2, 6:2

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–McHale (amerikai) 6:7, 6:2, 6:4
Beck (német)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 21.)–Putyinceva (kazah) 7:5, 6:1
Strycová (cseh, 24.)–Rogyina (orosz) 6:4, 6:0
Kuznyecova (orosz, 13.)–T. Moore (brit) 6:1, 2:6, 6:3
3. FORDULÓ
Suárez-Navarro (spanyol, 12.)–Erakovic (új-zélandi) 6:2, 6:2
V. Williams (amerikai, 8.)–Kaszatkina (orosz, 29.) 7:5, 4:6, 10:8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik