Wimbledon: Babosék bejutottak a párosok döntőjébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.04. 15:10
null
Babos Tímea bejutott a női párosok fináléjába (Fotó: babostimea.hu)
Babos Tímea és Kristina Mladenovic bejutott a női párosok fináléjába a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon, miután az elődöntőben két játszmában legyőzte az Andrea Petkovic, Magdaléna Rybáriková kettőst.

 

Babos Tímea és társa, Kristina Mladenovic a pénteki mérkőzést az egész héten mutatott formában kezdte: a magyar, francia páros brékkel nyitott, majd simán hozta a saját adogatását, és 2:0 után is nagyon megszorongatta a német, szlovák egységet.

A következő fogadójátéknál viszont már sikerült az, ami az azt megelőzőnél nem, a 4:1 pedig már tetemes előnynek tűnt. Ráadásul sorozatban hat pontot nyertek Babosék, így a játszma megnyerésének kapujába jutottak, és fogadóként sikerült is belépniük: 22 perc alatt 6:1-re megnyerték az első szettet.

A második már szorosabban alakult, Petkovicék is összeszedték az adogatójátékukat, és először Babosék is elveszítették, így 2:1-re a német, szlovák duó vezetett a játszma elején. Ugyanakkor Babosék rögtön „visszabrékeltek”, ezzel megkezdődött az üldöző verseny, amit jól bírt fejben a magyar, francia kettős. 4:3-nál Petkovicék ismét elveszítették az adogatásukat, a következő játékban pedig Babosék 0:30-ról fordítva megnyerték a meccset!

A magyar lány a felnőttek között első Grand Slam-döntőjére készülhet. Női párosban Mladenovicnak is ez élete legjobb eredménye, ám vegyes párosban Daniel Nestorral már nyert tavaly nyáron Wimbledonban és idén az Australian Openen is.

Babos már juniorként is kiváló páros játékosnak számított, összesen ötször jutott Grand Slam-torna döntőjébe, és bár a brit Heather Watson oldalán a 2009-es Roland Garroson és a kanadai Gabriela Dabrowskival a 2010-es Australian Openen még alulmaradt, az amerikai Sloane Stephensszel közösen 2010-ben a Roland Garrost, a Wimbledont és a US Opent is megnyerte.

A páros világranglista 31. helyén álló magyar az első ifjúsági olimpikon, aki GS-torna fináléjába jutott – közölte büszkén a fiatal sportolók nemzetközi mozgalma a Twitteren.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy életem első felnőtt GS-döntőjébe jutottam! Annak pedig külön örülök, hogy a tenisz szentélyében, Wimbledonban sikerült ez. Végre újra magyar döntős Wimbledonban Taróczy Balázs után! És csak remélni tudom, hogy Temesvári Andi Garros-győzelme után újra lesz női győztes is. Kiki és én is nagyon akartuk ezt a győzelmet, és úgy gondolom, hogy taktikusan és fegyelmezetten játszottunk végig. Annak ellenére, hogy a körülmények nem voltak egyszerűek. A szél folyamatosan kavargott, ami különösen adogatásnál volt zavaró. De szerencsére mi ezt ma egy picit jobban kezeltük, mint az ellenfelünk. Az eredmény ellenére nehéz meccs volt, mert mind Petkovic, mind Rybáriková nagyon jó játékosok és végig magas fokon, nagy intenzitással kellett játszani. Egy pillanatra sem engedhettünk ki, különben az megbosszulta volna magát. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült életem egyik nagy álmát elérni és GS-döntőbe kerültem! Kiki és én is reméljük, hogy itt még nincs vége. Mi tovább álmodunk, köszönöm a drukkolást! Holnap döntő" – mondta Babos a hivatalos honlapján.

A fináléban a világranglista-2., négyszeres Grand Slam-győztes – de Wimbledonban még nem nyerő – Sara Errani, Roberta Vinci olasz duó lesz Babos és Mladenovic ellenfele.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 14.)–Andrea Petkovic, Magdaléna Rybáriková (német, szlovák) 6:1, 6:3
Sara Errani, Roberta Vinci (olaszok, 2.)–Andrea Hlavácková, Cseng Csie (cseh, kínai, 9.) 6:3, 6:2

A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 14.)–Sara Errani, Roberta Vinci (olaszok, 2.)

Babosék boldogan pózoltak a siker után
Babosék boldogan pózoltak a siker után

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik