Wimbledon: Arra nincs mentségünk... – Babos Tímea

KLEIN RON (London)KLEIN RON (London)
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 19:24
null
„Meg kell néznünk, hogy mit tehettünk volna jobban” (Fotó: Doordarshan Sports/Twitter)
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros az elődöntőben búcsúzott a wimbledoni tenisztornától, miután 7:6, 6:4-re kikapott a Hszie Szü-vej, Barbora Strycová kettőstől. A magyar teniszező szerint a tajvani, cseh duó nagyon jól játszott, és megérdemelten jutott be a döntőbe.


– Ha az eredmény alakulását nézzük, tíz perc alatt dőlt el a mérkőzés – de összességében min múlt a továbbjutás?
– Nagyon jól játszottak az ellenfeleink, magas százalékkal szerváltak, főleg Strycová, akinek nyilván megvolt az önbizalma az egyéni elődöntő után. Gyakorlatilag nem volt könnyű hibájuk, megérdemelten nyertek – kezdte értékelését a Nemzeti Sportnak Babos Tímea. – Az első játszmában senkinek sem volt bréklabdája, a rövidítés is két ponton múlt, minimális volt a különbség. A második szettben Kiki sajnos rögtön elveszítette a szerváját, de ettől függetlenül arra nincs mentségünk, hogy az egész mérkőzésen nem jutottunk el bréklabdáig, ez nagy hiba. Meg kell néznünk, hogy mit tehettünk volna jobban. Véget ért a füves pályán szezonom, a mostani vereség ellenére elégedett lehetek, mert egyesben is jól játszottam, párosban pedig Wimbledonban egyszer sem vették el az adogatójátékom.

– Mindenesetre a torna erejét mutatja, hogy a négy legjobb páros került az elődöntőbe.
– A verseny előtt mondtam, hogy füvön szerintem kevésbé jön ki a különbség például a szerváknál. Nem véletlen, hogy a döntőbe jutó párosok inkább füvön érnek el jobb eredményeket, és nem mondjuk salakon. Ezen a borításon sokat számít a szerva és a fogadás, a mi oldalunkról pedig az elődöntőben csak a szerva volt meg, a fogadás nem.

– A US Openen nyilván újra az esélyesek között lesznek, de az még messze van. Most következik némi pihenő?
– Igen, nem megyek salakra játszani. Rég volt egyéni meccsem, de rengeteget gyakoroltam a csapatommal, nem pihentem – és hiába voltunk végig Európában, tizenkét hete nem voltam otthon. Még a Roland Garros-győzelmet sem tudtuk a családommal megünnepelni. Szombaton hazautazom, a jövő héten pedig a Balatonnál pihenek pár napot. Remélem, jó idő lesz! Utána megint hosszú sorozat kezdődik, az amerikai kemény pályás időszakot követően valószínűleg megyek tovább Ázsiába, mert nem éri meg három-négy napra hazajönni. A kemény pálya a legjobb borításom, bízom benne, hogy szép eredményeket érek el már az első versenyemen, július végén San Joséban.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Hszie Szü-vej, Barbora Strycová (tajvani, cseh, 3.)–Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7–5), 6:4

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik