Végre zavarnak! – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 22:52

Ki hitte volna, hogy egyszer a teniszsportban alig várják a pillanatot, amikor a játékvezetőnek szinte könyörögnie kell a francia szurkolóknak: maradjanak már csendben?!

A világjárvány miatti féléves kényszerszünetet követően zárt kapuk mögött rendezték meg a US Opent, és bár a Grand Slam-tornához illő színvonal, az izgalmak nem hiányoztak, nézők nélkül sok esetben elmaradtak a földre zuhanások, a hatalmas ünneplések, a boldog üvöltések – az érzelemnyilvánításokat szinte teljesen kiiktatta az üres lelátók látványa.

A ma rajtoló Roland Garroson eredetileg napi húszezer rajongóval számoltak, ami a franciákat ismerve fergeteges hangulatot garantálna, ám mivel az országban tombol a koronavírus-járvány, nyilvánvaló felelőtlenség lett volna ilyen sok embert összeterelni a négy Grand Slam közül a legszűkebb területen rendezett tornára. Hosszas alkudozások után még a hét elején is szigorítottak az egészségügyi hatóságok, a húszezerből először 11 500, majd ötezer lett, végül naponta ezer nézőt engedélyeztek: 750 szurkoló, kétszáz szponzor, ötven sportvezető.

A tizenötezer ember befogadására alkalmas centerpályán, a Philippe Chatrier-n értelemszerűen elvesznek majd ennyien, de mégis lesznek néhányan, akik tapsolnak, rajonganak, kiabálnak, adott esetben zavarják a sportolókat, pláne a francia játékos aktuális ellenfelét, a meccs végén meg aláírt labdáért, koszos törülközőért, közös szelfiért könyörögnek – élettel töltik meg a versenyt, amelyen három magyar főtáblásnak, Babos Tímeának, Balázs Attilának és Fucsovics Mártonnak szurkolhatunk.

Hogy aztán a New York-ihoz képest lazább szervezés mennyire válik be, arra két hét múlva kapunk választ – reméljük, nem fullad totális káoszba a különös év utolsó Grand Slam-tornája. Az mindenképpen meghökkentő protokoll, hogy a sportolók mozgását szigorú szabályok korlátozzák, a két hivatalos szállodában viszont gond nélkül lakhatnak, liftezhetnek, étkezhetnek civilek, akik a Roland Garros helyett inkább az Eiffel-toronyért érkeztek Párizsba...

Szintén problémát jelenthet, hogy a május végi időponttal ellentétben ősszel már messze nem olyan kedvező az időjárás Franciaországban, a következő hétre a 12–15 Celsius-fok körüli hőmérséklet mellé minden napra esőt jósolnak. Mivel csupán egy behúzható tetejű pálya áll rendelkezésre a teniszcentrumban – az is csak az idén készült el, évekkel lemaradva a többi Grand Slamtől –, borulhat a gondosan felépített menetrend.

De a koronavírus miatt 2020-ban amúgy is borul minden – miért éppen az időjárás lenne kegyes...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik