Tsonga nyerte meg a francia döntőt Dohában

2012.01.07. 18:40
null
Tsonga diadalával ért véget a dohai torna (Fotó: Action Images)
Címkék
A Dohában megrendezett férfi tenisztorna fináléjában a francia Jo-Wilfried Tsonga két szettben legyőzte honfitársát, Gaël Monfilst.

 

A két fiatal francia mindössze negyedik alkalommal mérte össze tudását egymással (kettejük mérlegében az első két felvonást megnyerő Tsonga állt jobban).

Mindkét teniszező kisebb meglepetésre jutott el a döntőig, Monfils a spanyol Rafael Nadalt verte meg két szettben az elődöntőben, míg Tsonga útjából a svájci Roger Federer állt el – hátsérülése miatt.

A mérkőzés elején mindjárt kisebb szünetre volt szükség, a magas páratartalom/köd miatt csúszóssá, így balesetveszélyessé vált a pálya.

A folytatás után a felek 5:5-ig fej fej mellett haladtak, utána azonban Tsonga előbb hozta adogatását, majd elvette Monfilsét, így behúzva a játszmát (7:5).

Sőt a második szett elején Tsonga ismét brékelt, és bár Monfils villámgyorsan egyenlített, 3:2-nél Tsonga újabb sikeres fogadójátékkal rukkolt ki, majd saját szervájának megnyerése után Monfilsnak már a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia (5:2).

Ezt sikerrel tette a világranglista 16. helyezettje (5:3), de tíz pozícióval magasabban jegyzett honfitársa szervájánál hiába mutatott 15–30-at az eredményjelző, Tsonga a következő két játékot megnyerve mérkőzéslabdához jutott, amelyet a sikertelen első szerva ellenére kihasznált (6:3).

Tsonga ezzel a sikerrel karrierje nyolcadik tornagyőzelmét aratta, ezt megelőzően legutóbb tavaly októberben Bécsben diadalmaskodott (Juan Martín del Potro ellen – szetthátrányból fordítva).

ATP 250-ES TORNA, QATAR EXXONMOBIL OPEN, DOHA
(1 024 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Tsonga (francia, 3.)–Monfils (francia, 4.) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
4 perce

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
10 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
37 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
56 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája