Tenisz: wimbledoni bajnokkal bővült Djokovics edzői stábja

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.01. 10:15
null
Marián Vajda, Goran Ivanisevic és Novak Djokovics (Fotó: Getty Images)
A wimbledoni tornán 2001-ben diadalmaskodó horvát Goran Ivaniseviccsel bővül a világranglista első helyén álló Novak Djokovics edzői stábja. A horvát tréner a ma kezdődő torna előtt egy nappal az őt faggató szerb újságíróknak elmondta, hogy ez nagy megtiszteltetés a számára.

 

A szerb teniszező Aorangi Parkban megtartott edzéséről a képek felkerültek a közösségi oldalakra, s a fotókon jól látszódott, hogy Ivanisevic is ott van Djokovics mellett.

„Szokatlan ez az egész, hiszen a megkeresés váratlanul ért néhány nappal ezelőtt. Kicsit meg is lepődtem, éppen Svédországba utaztam” – mondta Ivanisevic, aki hozzátette, a szerb világelső azt szerette volna, ha már korábban csatlakozik az edzői stábhoz, de ez a Senior touron való részvétel miatt nem valósult meg.

„Vasárnap reggel érkeztem meg az első edzésre, de sajnos úgy néz ki, hogy csak az első héten tudok mellette lenni, mert már előre megbeszélt kötelezettségeim vannak. Megpróbálom elhalasztani őket, hiszen amikor az embert Novak Djokovics hívja, akkor sok mindent félre kell tennie” – nyilatkozta a horvát edző, aki korábban a szintén horvát Marin Ciliccsel és a kanadai – de délszláv származású – Milos Raoniccsal dolgozott együtt.

„Mint edzőnek, ez hatalmas dolog, nagy megtiszteltetés a számomra, mivel ő nem az alapján válogatja ki az embereket, hogy kedvel-e téged vagy sem. Ha tudsz neki segíteni, akkor kiválaszt, s nagyon örülök, hogy az én esetemben ez így történt, és annak is, hogy Marián Vajda is egyetértett ezzel. Az első edzés nagyon jól sikerült, bízom benne, hogy ez az együttműködés hosszú távú lesz” – mondta Ivanisevic, aki elárulta, hogy már korábbról ismerik egymást, többször is találkoztak a pályán, de most először úgy, hogy ő Djokovics térfelén volt.

„Kicsit beszélgettünk arról, én hogy látom az ő játékát, s most alaposabban megismerjük egymást, s meglátjuk, hogyan tovább. Most az a fontos, hogy Novak mentálisan nagyon erős, és készen áll megvédeni a tavalyi elsőségét. A Thiem elleni párizsi vereség kissé összezavarta, de úgy gondolom, ő a torna fő esélyese – ha minden a tervek szerint megy, akkor megvédi a címet” – mondta Ivanisevic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik