Tenisz: visszavonul a mononukleózisban szenvedő horvát

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.21. 18:27
null
Ancic nem bírja tovább, befejezi (Fotó: Action Images)
Címkék
Befejezi pályafutását Mario Ancic: a 26 esztendős horvát teniszező mononukleózis nevű betegsége miatt vonul vissza.

„Nem bírom már tovább, befejezem a pályafutásom – nyilatkozta a horvát Jutarnji Listnek Ancic, aki 2006-ban a hetedik volt a világranglistán. – A sors akarta így, ezért kényszerülök erre. A hátam nem bírja a profi teniszből adódó sorozatterhelést.”

A horvát tenisz egyik legnagyobb ígérete 2007 óta küzd a mirigyláz egyik súlyosabb változatával, de a hátával és a térdével is folyamatosan bajlódott.

Ancic 2004-ben elődöntőt játszott Wimbledonban, a Roland Garroson pedig negyedöntős volt. Pályafutása legnagyobb sikerét egy évvel később érte el, amikor a sorsdöntő mérkőzést megnyerte a szlovákok elleni döntőben, ezzel a horvát válogatott elhódította a Davis-kupát.

Ancic – akinek édesapja egy áruházlánc tulajdonosa Horvátországban – karrierje alatt jogi diplomát szerzett a spliti egyetemen, ahol 2008-ban végzett.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: újabb játékos hagyta el a Dunaújvárost

Kézilabda
1 perce

Bánáti Kevin: Az ETO még nem érte el a plafont

Labdarúgó NB I
22 perce

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
24 perce

F1, Abu-dzabi Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
45 perce

Női kézilabda-vb: Simon Petra a legjobb fiatal játékosok 12-es szűkített listáján

Kézilabda
51 perce

Jakob Ingebrigtsen úgy döntött, nem indul el a mezei futó Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Átadták a száz éve született Szilvásy Miklós felújított sírját

Birkózás
1 órája

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik