Tenisz: Verdasco megtörte a jeget honfitársa ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.13. 22:33
A negyedik helyen kiemelt Fernando Verdasco két játszmában legyőzte honfitársát, az ötödikként rangsorolt Nicolás Almagrót a Houstonban rendezett salakpályás férfi teniszverseny döntőjében, így szűk négy év után első tornagyőzelmét aratta.

A világranglista 29. helyén álló Verdasco hetedszer győzte le a sorozatban második houstoni fináléját elveszítő Almagrót – mindannyiszor salakon tette ezt –, akinek a második játszmában 5:4-es állásnál fogadóként öt szettlabdája is volt, de nem tudott kiegyenlíteni.

A versenyt megnyerő spanyol a 2010-es barcelonai tornagyőzelme után zsinórban hat döntőt bukott el, de honfitársa ellen most megtörte a jeget.

A nyolcadik helyen kiemelt spanyol Guillermo García-López sikerével zárult a Casablancában rendezett salakpályás férfi torna. A 30 esztendős játékos a 160 perces döntőben honfitársát, az ötödikként rangsorolt Marcel Granollerst fektette két vállra.

García-López – aki 2010 októbere után először nyert tornát – győzelmének köszönhetően sorozatban negyedszer diadalmaskodott spanyol játékos a marokkói viadalon. Bár a széria akkor sem szakadt volna meg, ha Granollers nyer.

A hölgyek katowicei versenye a francia Alizé Cornet sikerével végződött. A 24 éves francia játékos a döntőben óriási küzdelemben, bő háromórás mérkőzésen múlta felül az olasz Camila Giorgit, így szűk egy esztendőt követően nyert ismét tornát.

Magyar idő szerint még vasárnap hajnalban rendezték a houstoni salakon a férfi páros fináléját, amelyben a Bryan fivérek (Bob és Mike) döntő szettben legyőzték a David Marrero, Fernando Verdasco duót, ezzel pályafutásuk 97. tornagyőzelmét könyvelhették el.

A Bogotában rendezett salakpályás női torna döntőjében az ötödikként rangsorolt Caroline Garcia két játszmában legyőzte a címvédő Jelena Jankovicsot, így pályafutása első tornagyőzelmét aratta.

A 20 esztendős francia hetedik nekifutásra először vert meg top 10-es játékost, de Jankovics ellen sem diadalmaskodott korábban – pedig Garciának mindkét ezt megelőző egymás elleni meccsükön volt meccslabdája.

ATP 250-ES TORNA, HOUSTON (474 005 dollár, salak)
DÖNTŐ
Verdasco (spanyol, 4.)–Almagro (spanyol, 3.) 6:3, 7:6

ATP 250-ES TORNA, CASABLANCA (426 605 euró, salak)
DÖNTŐ
García-López (spanyol, 8.)–Granollers (spanyol, 4.) 5:7, 6:4, 6:3

WTA-TORNA, KATOWICE (250 000, kemény pálya)
DÖNTŐ
Cornet (francia, 4.)–Giorgi (olasz) 7:6, 5:7, 7:5

WTA-TORNA, BOGOTÁ (250 000, salak)
DÖNTŐ
Garcia (francia, 5.)–Jankovics (szerb, 1.) 6:3, 6:4

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (2 884 675 euró, salak)
1. FORDULÓ
Chardy (francia)–Sijsling (holland) 1:6, 6:2, 7:6
Mahut (francia)–Thiem (osztrák) 4:6, 6:3, 6:2
Turszunov (orosz)–Haase (holland) 6:1, 5:7, 6:3
Dolgopolov (ukrán)–Gulbis (lett) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik