Tenisz: valamivel szorosabb volt, mint Wimbledonban

Vágólapra másolva!
2014.09.27. 13:52
A vuhani női tenisztorna fináléjában a harmadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitová két szettben legyőzte a hatodikként rangsorolt kanadai Eugenie Bouchard-t.

Érdekesség, hogy a két játékos idén már második alkalommal döntőzött egymással, a wimbledoni teniszbajnokságon Kvitová 6:3, 6:0-ra kiütötte 20 éves ellenfelét.

Ezúttal valamivel szorosabb összecsapásra került sor, bár Kvitová gyorsan 3:0-s előnybe került az első szettben, és brékelőnyét meg is tartotta. A második játszmában szintén sikeres fogadójátékkal kezdett, 4:2-t követően pedig az újabb bréknek köszönhetően a meccsért adogathatott. Itt 0:40-ról meccslabdához jutott, de Bouchard a játék során a hatodik fogadóesélyével szépített, majd sikeres adogatásával 5:4-re közeledett – ám hiába.

Kvitová a 18. WTA-döntőjéből a 14.-et nyerte meg, kemény pályán pedig 13 fináléból 11 győzelem a cseh klasszis mérlege. Tornagyőzelmével Kvitová biztosította helyét az év végi világbajnokságon.

Kuala Lumpurban a japán Nisikor Kei, Sencsenben a brit Andy Murray harcolta ki döntő szettben a fináléba kerülést, mindketten a torna negyedik kiemeltjével csapnak össze legközelebb.

WTA-TORNA, VUHAN (2 440 070 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Kvitová (cseh, 3.)–Bouchard (kanadai, 6.) 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, KUALA LUMPUR (910 520 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Nisikori (japán, 1.)–J. Nieminen (finn) 6:3, 4:6, 6:2
Benneteau (francia, 4.)–Gulbis (lett, 2.) 6:4, 6:4
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nisikori (japán, 1.)–Benneteau (francia, 4.)

ATP 250-ES TORNA, SENCSEN (590 230 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Robredo (spanyol, 4.)–Giraldo (kolumbiai, 6.) 6:1, 6:4
Murray (brit, 2.)–Mónaco (argentin) 2:6, 6:3, 6:0
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Robredo (spanyol, 4.)–Murray (brit, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik