Tenisz: Struff nagyon meglepte Alexander Zverevet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 23:57
null
Struff a pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta (Fotó: Twitter)
Pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta a német Jan-Lennard Struff, aki 70 perc alatt két játszmában elbúcsúztatta a harmadik helyen kiemelt honfitársát, Alexander Zverevet Indian Wellsben.

 

 

A 28 éves Struff eddig mindössze három alkalommal tudott nyerni top10-es játékos ellen, és ez az első alkalom, hogy egy ATP Masters 1000-es tornán három meccset nyerjen egymás után.
A német teniszező 4. fordulóbeli ellenfele a 13. helyen kiemelt kanadai Milos Raonic lesz, aki szetthátrányból győzte le a selejtezőből érkezett amerikai Marcos Giront.

A nőknél a lett Anastasija Sevastova betegség miatt, 0:5-nél feladta az észt Anett Kontaveit elleni mérkőzését. Sevastova öt játék után segítséget kért, konzultált az orvossal, és végül úgy döntött, hogy nem folytatja a mérkőzést.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (9 314 875 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ

Raonic (kanadai, 13.)–Giron (amerikai) 4:6, 6:4, 6:4
Struff (német)–Alexander Zverev (német, 3.) 6:3, 6:1
Karlovic (horvát)–Gunneswaran (indiai) 6:3, 7:6 (7–3)
Kecmanovics (szerb)–Györe (szerbiai, 30.) 6:2, 7:6 (7–3)
Thiem (osztrák, 7.)–Simon (francia, 27.) 6:3, 6:1
Monfils (francia, 18.)–Ramos (spanyol) 6:0, 6:3
Nisioka (japán)–Auger-Aliassime (kanadai) 6:7 (2–7), 6:4, 7:6 (7–5)

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (9 035 482 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Kerber (német, 8.)–Vihljanceva (orosz) 3:6, 6:1, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 9.)–Curenko (ukrán, 24.) 6:2, 7:5
Kontaveit (észt, 21.)–Sevastova (lett, 11.) 5:0-nál Sevastova feladta
Karolina Plisková (cseh, 5.)–Bonaventure (belga) 6:3, 6:2
Barthel (német)–Görges (német, 15.) 7:5, 1:6, 6:4
Oszaka (japán, 1.)–Collins (amerikai, 25.) 6:4, 6:2
Bencic (svájci, 23.)–Alekszandrova (orosz) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai)–McHale (amerikai) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik