Tenisz: Stollár Fanny is kiesett a budapesti tornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.20. 19:11
Bondár Anna és Arn Gréta után Stollár Fanny is az első fordulóban búcsúzott egyesben a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A szabadkártyával indult Stollár – aki 121. a világranglistán – szerdán a 95. helyen álló Madison Brengle-lel csapott össze, akit kedden legyőzött párosban. A magyar játékos az elmúlt hetekben nem versenyzett csuklósérülés miatt, amelyet még a januári Australian Open selejtezőjében szenvedett el, és amely miatt február elején az angliai Fed-kupa-tornán sem szerepelt.

A 28 éves amerikai – aki volt 35. is a WTA-rangsorban – 1:1-nél elvette a nyolc évvel fiatalabb Stollár adogatását, aki csak 3:4-nél jutott először bréklabdához. Csakhogy mindkét lehetőségét elpuskázta, és a 2017-ben Serena Willamset legyőző Brengle ezt követően fogadóként kihasználta az első szettlabdáját.

A folytatásban úgy tűnt, Stollár megfogadta azokat a tanácsokat, amelyeket Juhász Gábor Fed-kupa-kapitány adott neki a szünetben, mivel azonnal elvette ellenfele szerváját. A 2015-ös Australian Openen nyolcaddöntős amerikai azonban rögtön visszabrékelt, majd 4:1-re elhúzott, miközben Stollárnak csak felvillanásai voltak. A magyar teniszező ezután sem találta a ritmust, sok volt a pontatlanság a játékában, ennek ellenére 1:5 után két meccslabdát hárított, és 3:5-re szépített. Brengle a következő szervagémjét már megnyerte, s ezzel az 1 óra 25 perces mérkőzést is.

 

„Sajnos nem feküdt nekem az amerikai lány rendkívül lassú, de nagyon pontos játékstílusa, a sok kihagyás és a sérülésem után pedig még nem vagyok olyan állapotban, hogy ezt ellensúlyozni tudjam. Nagyon sajnálom, mert ez egy nagy lehetőség lett volna a számomra. De nincs mit tenni, az élet megy tovább, készülök és igyekszem holnap párosban javítani” – nyilatkozta a találkozó után a magyar teniszező, aki csütörtökön párosban lép majd pályára, a brit Heather Watson oldalán a Jani Rékákat ma legyőző Kania, Szizikova kettős ellen.

A BOK-csarnokban zajló tornán egyesben ezzel elfogytak a magyarok, mivel a szintén szabadkártyás Bondár Anna kedden, a selejtezőből főtáblára jutott Arn Gréta pedig szerda kora délután búcsúzott.

A szerdai programban előzőleg a címvédő és első helyen kiemelt belga Alison Van Uytvanck két szettben megverte a világranglista második helyén is megfordult orosz Vera Zvonarjovát, míg a hatszoros WTA-tornagyőztes német Andrea Petkovic a vártnál kisebb küzdelemben kapott ki a mindössze 17 éves orosz Anasztaszija Potapovától.

WTA-TORNA, BUDAPEST (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Brengle (amerikai)–Stollár 6:3, 6:3
Van Uytvanck (belga, 1.)–Zvonarjova (orosz) 7:5, 7:5
Potapova (orosz)–Petkovic (német, 6.) 6:2, 7:5
Vondrousová (cseh, 8.)–García Pérez (spanyol) 6:0, 7:6 (8–6)
Begu (román)–Barthel (német) 3:6, 6:4, 6:2
KORÁBBAN
Alekszandrova (orosz, 5.)–Arn 4:6, 6:1, 6:4

WTA-TORNA, DUBAI (2 828 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Ka. Plisková (cseh, 4.)–Riske (amerikai) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)
Szvitolina (ukrán, 6.)–Muguruza (spanyol, 12.) 6:1, 6:2
Suárez Navarro (spanyol)–Mladenovic (francia) 7:5, 7:5
Bencic (svájci)–Szabalenka (fehérorosz, 8.) 6:4, 2:6, 7:6 (9–7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik