Tenisz: S. Williams hetedszer nyerte meg a miami tornát

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 20:12
null
Megvan a hetedik (Fotó: Reuters)
Hetedszer nyerte meg a miami kemény pályás tenisztornát az amerikai Serena Williams, miután a döntőben 7:5, 6:1-re győzött a kínai Li Na ellen.

 

Serena Williams ugyanazt „eljátszotta”, mint Sarapova ellen az elődöntőben. Akkor az első szettben 4:1-es hátrányból fordított 6:4-re, most pedig Li Na 5:2-es vezetése után nyert meg sorozatban öt játékot. A második játszmában már nem adott esélyt ellenfelének a világelső, aki 11–1-re javította a világranglista második helyén álló Li Na elleni mérlegét.

Williams, aki egyórányi autóútra lakik a kemény pályás miami viadal helyszínétől, karrierje 59. tornagyőzelmét aratta. A sikerért kapott 787 ezer dollárral pedig 55 millió dollár fölé növelte pénzdíjaink összegét.

WTA-TORNA, MIAMI (5 427 105 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–Li Na (kínai, 2.) 7:5, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik