Tenisz: Piros Zsombor elődöntős Cordenonsban

2019.08.16. 18:21
null
Piros Zsombor elődöntős Cordenonsban (Fotó: Koncz György, archív)
Piros Zsombor elődöntős lett az olaszországi Cordenonsban zajló, 69 ezer euró (22.5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, miután a pénteki negyeddöntőben két szettben jobbnak bizonyult a brazil Thiago Seyboth Wildnél.

 

Piros (448. a világranglistán) mindkét szettben 1:1 után rögtön brékelőnybe került: az első játszmában ez bőven elég volt a dél-amerikai riválissal (373.) szemben, a másodikban viszont újabb két brék után már 5:2-re elhúzott, és saját adogatójátéka során már mérkőzéslabdához is jutott. Brazil ellenfele azonban nagyot küzdött, és felzárkózott 4:5-re. A magyar játékos végül az ötödik meccslabdájával tudta lezárni az összecsapást.

A 6:4, 6:4-re megnyert találkozó 1 óra 35 percig tartott.

A magyar teniszező a szombati elődöntőben a 25 éves ausztrál Christopher O'Connell-lel (313.) mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
10 órája

Zugi tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban tizenegy győzelemnél jár

Tenisz
Tegnap, 21:08

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54