Tenisz: párosban sem ment Stolláréknak Indian Wellsben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.28. 01:05
Nem jutott a negyeddöntőbe Stollár Fanny és a brit Heather Watson, az Indian Wells-i 162 ezer dolláros összdíjazású női tenisztorna párosversenyében, miután a szuper tiebrékben szenvedtek vereséget az Anna Danyilina, Ingrid Neel kazah-amerikai kettőstől.

A budapesti tenisztornán egészen a döntőig jutó magyar-brit páros az első kiemeltje volt az amerikai tornának, s ennek megfelelő magabiztossággal nyerték az első játszmát, ahol 3:3 után nyertek sorozatban három játékot.

A másodikban is vezettek 3:2-re, ekkor azonban ellenfelük nyert sorozatban négy gémet, így következett a szuper tiebrék. Azt kifejezetten rosszul kezdték Stollárék, hiszen ellenfelük 6–1-re is vezetett már, s hiába jöttek fel két pontra, ezzel el is lőtték puskaporukat, a vége pedig 10–5 lett Danyilináéknak.

A másodikban is vezettek 3:2-re, ekkor azonban ellenfelük nyert sorozatban négy gémet, így következett a szuper tiebrék. Azt kifejezetten rosszul kezdték Stollárék, hiszen ellenfelük 6–1-re is vezetett már, s hiába jöttek fel két pontra, ezzel el is lőtték puskaporukat, a vége pedig 10–5 lett Danyilináéknak.

ORANGE CHALLENGER SERIES, INDIAN WELLS (162.480 dollár)
Női páros, nyolcaddöntő:
Danilina, Neel (kazah, amerikai)–Stollár, Watson (magyar, brit 1.) 6:3, 3:6, 10–5

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik