Tenisz: orosz siker a férfiaknál Cincinnatiben

Vágólapra másolva!
2019.08.19. 00:59
null
Medvegyev megnyerte a cincinnati tornát (Fotó: AFP/archív)
A Novak Djokovicsot kiejtő Danyiil Medvegyev nyerte a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna férfiversenyét, miután a fináléban két szettben legyőzte a belga David Goffint.

A kilencedik helyen kiemelt orosz kezdte jobban a mérkőzést, semmire hozta az első adogatását, majd a másodikat is, hogy aztán a negyedik játékban brékelje Goffint és ezzel 3:1-es előnyre tegyen szert. Csakhogy a világranglista 19. helyén álló belga 4:3-nál visszabrékelte az oroszt, innentől pedig 6:6-ig egyikük sem hibázott, így jöhetett a rövidítés, ahol Medvegyev bizonyult a pontosabbnak: 58 percnyi játék után az első szett az oroszé lett. 7:6 (7–3)

Goffin a második játszma elején rögvest elveszítette az adogatását, Medvegyev ezzel szemben ismét semmire nyerte a sajátját (2:0), így ismét korán előnybe került a szetten belül. Goffin nagyot küzdve hozta az adogatásait a folytatásban, de Medvegyev sikeréhez nem férhetett kétség: az orosz rendkívül magabiztosan szervált, és negyedik, a hatodik és a nyolcadik játékot is semmire nyerte (5:3).

Goffin innen már nem tudott visszajönni a mérkőzésbe, pedig 5:4 után kétszer is bréklabdája volt, Medvegyev végül az első meccslabdáját győzelemre váltva behúzta a tornagyőzelmet a US Open előtt. 7:6 (7–3), 6:4

Beszédes: az orosz 90 százalékban nyerte első szervából a labdameneteket, ezzel szemben Goffin „csak” 67 százalékra volt képes.

A női döntőt az amerikai Madison Keys nyerte.

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (6 735 690 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 9.)-Goffin (belga, 16.) 7:6 (7–3), 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik