Tenisz: napi 20 ezer nézőt várnak a Roland Garroson

2020.07.02. 19:37
null
A centerpálya új tetővel gyarapodott (Fotó: AFP)
Korlátozott számban beengednek nézőket a tavaszról őszre halasztott francia nyílt teniszbajnokságon, de a lelátói kapacitásnak legfeljebb hatvan százalékát használják majd ki.

 

Bernard Giudicelli, a Francia Teniszszövetség (FFT) elnöke csütörtökön elmondta, a jegyárusítás július 16-án kezdődik. Az egészségügyi és biztonsági szabályok szerint a nagyobb pályák lelátóin legfeljebb négy ember ülhet együtt, és minden sorban legalább egy széket üresen kell hagyni a csoportok között, mindez lehetővé teszi a szigorú távolságtartási intézkedések betartását. A kisebb pályák lelátóin nem ülhetnek egymás mellé az emberek, minden foglalt hely mellett üresen kell hagyni egy széket.

A szervezők így naponta 20 ezer nézőt várnak, a döntőt pedig körülbelül 10 ezer ember figyelheti majd a helyszínen. Ezek a számok akkor változhatnak, ha a francia kormány felülvizsgálja a társadalmi távolságtartás szabályait. Ha ez megtörténik, újabb jegyek kerülhetnek forgalomba, de az is elképzelhető, hogy a belépők egy részét érvénytelenítik, és azok árát visszafizetik.

A szájmaszk viselése a pálya közelében tartózkodók számára kötelező, a lelátón ülők számára csupán ajánlott lesz. A létesítmények területén számos helyen kézfertőtlenítők állnak majd a szurkolók rendelkezésre.

A játékosok és a közreműködők számára még nem dolgozták ki az egészségügyi protokollt.
A salakpályás Grand Slam-torna május 24-én kezdődött volna, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, ezért szeptember 27. és október 11. között rendezik meg.

A férfi és női teniszezők versenysorozata is augusztusban folytatódik. A wimbledoni Grand Slam-tornát idén nem rendezik meg, az amerikai nyílt bajnokságra augusztus 31-től szeptember 13-ig kerül sor zárt kapuk mögött.

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
Tegnap, 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
Tegnap, 9:37

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38