Tenisz: Nadalnak időre van szüksége, hogy visszanyerje formáját

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 16:08
Címkék
A korábbi világelső Rafael Nadal több mint két hónapos kihagyást követően a múlt heti montreali tornán tért vissza, ám már a negyeddöntőben búcsúzott. A spanyol tisztában van vele, időre van szüksége, hogy újra a régi formájában teniszezzen.

Nadal térdsérülése miatt nem tudott elindulni Wimbledonban, ahol tavaly nyerni tudott, és a Roland Garroson is igen hamar kiesett. A legfrissebb világranglistán már csak a harmadik a salakkirály, miután megelőzte őt a brit Andy Murray.

A 23 éves játékos biztos benne, hogy idővel visszanyeri formáját, és újra a legjobbak között lesz. „Nem lehet a nulláról kezdve egyből száz százalékot nyújtani. Szükségem van egy kis időre, hogy egyre jobb legyek” – nyilatkozta a héten kezdődő cincinnati torna előtt.

„Ma is csak egy órát edzettem, normális esetben a mérkőzés előtti napon kettőt szoktam, de nem szabad türelmetlennek lennem, mert fontos, hogy jó fizikai formába lendüljek. Ha már a sérülésem előtti intenzitással tudok készülni, akkor ismét a legjobbamat nyújthatom. Ha az idén nem, akkor jövőre” – mondta a spanyol teniszező.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: öt magyar a férfi kardozók orléans-i GP-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
12 perce

Ádám Martin: Nagyon hiányzik a futball

Labdarúgó NB I
18 perce

Női kézilabda-világbajnokság: Japán–Magyarország

Kézilabda
39 perce

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportjainak sorsolása

Foci vb 2026
45 perce

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
46 perce

Pécsi egyetemi együttműködés a Barcelonával

Egyéb csapat
47 perce

Socca-vb: megint egy német akadály

Minden más foci
1 órája

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik