Tenisz: Murray is részt vesz a madridi virtuális versenyen

2020.04.10. 12:31
null
Andy Murray április végén kontrollerrel a kezében bizonyíthat (Fotó: AFP)
A férfiaknál Andy Murray és Lucas Pouille, a nőknél Angelique Kerber és Carla Suárez Navarro részvétele már biztos a madridi virtuális tenisztornán, amelyre április 27–30. között kerül sor.

 

A férfi versenyeket szervező ATP hét eleji közlése szerint a madridi salakpályás Masters-torna rendezői úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt eltörölt májusi viadalt az idén videojáték keretein belül tartják meg. A versenyigazgató Feliciano López szerint „a legnagyobb sztárok anélkül csaphatnak össze egymással, hogy elhagynák otthonukat”.

A résztvevők kilétét eddig homály fedte, csütörtökön azonban kiderült, hogy a férfiaknál a francia Lucas Pouille és a háromszoros Grand Slam-bajnok brit Andy Murray, míg a nőknél a szintén háromszoros GS-győztes német Angelique Kerber, valamint a spanyol Carla Suárez Navarro biztosan kontrollert ragad.

„Izgalmas kihívás elé nézünk – idézi az ATP honlapja Lucas Pouille-t. – Már elkezdtem gyakorolni, mert tudom, hogy a versenytársaim nagyon sokat játszanak. Szeretném megnyerni a tornát. Köszönjük a madridi viadal szervezőinek a nagyszerű kezdeményezést.”

A virtuális versenyen a férfiaknál és a nőknél is 150 ezer euró (mai árfolyamon 52.9 millió forint) lesz a pénzdíj, és nemenként 16 teniszező indul majd. A győztesek a torna után eldönthetik, nyereményük mekkora részét fordítják alacsonyabban rangsorolt társaik megsegítésére, akiknek a mindennapi megélhetése is veszélybe került az elmaradó versenyek miatt. A viadal szervezői emellett 50 ezer eurót ajánlottak fel a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére.

Az ATP és a WTA március elején függesztette fel a teniszszezont, amely legkorábban július közepén folytatódhat.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12