Tenisz: megvan az első japán világelső; Fucsovics kilenc helyet rontott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.28. 10:28
null
Oszaka Naomi az első japán világelső a tenisz történelmében (Fotó: AFP)
A várakozásoknak megfelelően az Australian Open friss bajnoka, Oszaka Naomi vezeti hétfőtől a női teniszezők világranglistáját. A rangsor 1975-ös bevezetése óta ő az első japán világelső – a nőket és férfiakat is beleértve –, a női világranglistának pedig a 26. éllovasa.

 

A tavalyi US Open megnyerése után immár kétszeres Grand Slam-győztes Oszaka 2010 óta a legfiatalabb világelső, 21 évesen és 104 naposan került az első helyre.

Az év első GS-tornája alaposan átrendezte az élcsoportot, a negyedik helyről az elsőre ugró Oszaka mellett nagyot javított a másik döntős, a cseh Petra Kvitová is, aki a két héttel ezelőtti hatodik helyről a másodikra lépett elő, a korábbi világranglista-vezető román Simona Halep pedig – aki 65 hétig állt az élen – visszacsúszott harmadiknak. A melbourne-i viadal egyik legnagyobb vesztese a címvédőként indult dán Caroline Wozniacki volt, aki idén már a harmadik fordulóban búcsúzott, s ezzel visszaesett a világranglistán a kilencedik helyre.

Babos Tímea a legjobb 64 között esett ki, és egy helyet javítva jelenleg a 65., párosban pedig – melbourne-i döntős partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal holtversenyben – a harmadik. A második legjobb magyar, az Australian Open selejtezőjében búcsúzó Stollár Fanny a 119., öt helyet javítva.

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 4.) Oszaka Naomi (japán) 7030 pont
2. ( 6.) Petra Kvitová (cseh) 6290
3. ( 1.) Simona Halep (román) 5582
4. ( 5.) Sloane Stephens (amerikai) 5307
5. ( 8.) Karolína Plísková (cseh) 5100
6. ( 2.) Angelique Kerber (német) 4965
7. ( 7.) Elina Szvitolina (ukrán) 4940
8. ( 9.) Kiki Bertens (holland) 4430
9. ( 3.) Caroline Wozniacki (dán) 3566
10. (11.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3485
11. (16.) Serena Williams (amerikai) 3406
12. (10.) Darja Kaszatkina (orosz) 3355
13. (12.) Anastasija Sevastova (lett) 3330
14. (15.) Ashleigh Barty (ausztrál) 3285
15. (18.) Garbine Muguruza (spanyol) 3035

65. (66.) Babos Tímea 886

119. (124.) Stollár Fanny 500

A férfiaknál Novak Djokovics megerősítette vezető helyét, a legjobb magyar, Fucsovics Márton kilenc helyet rontva 47. a legfrissebb, hétfőn kiadott rangsorban.

A szerb sztár mögött – aki az év első Grand Slam-tornáján rekordot jelentő hetedik alkalommal diadalmaskodott – a döntős Rafael Nadal maradt a második, míg a harmadik helyre a német Alexander Zverev jött fel, aki a hétvégén, Frankfurtban a magyarok egyik ellenfele lesz a Davis Kupa-selejtezőn. Az elmúlt két évben ausztráliai bajnok svájci Roger Federer az idén már a legjobb 16 között búcsúzott, emiatt visszaesett a 6. helyre.

Fucsovics azért vesztett pozíciót, mert 2018-ban nyolcaddöntős volt az Australian Openen, most viszont már a második fordulóban kiesett.

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
(az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 1.) Novak Djokovics (szerb) 10 955 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 8320
3. ( 4.) Alexander Zverev (német) 6475
4. ( 5.) Juan Martín del Potro (argentin) 5060
5. ( 6.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 4845
6. ( 3.) Roger Federer (svájci) 4600
7. ( 9.) Nisikori Kej (japán) 4110
8. ( 8.) Dominic Thiem (osztrák) 3960
9. (10.) John Isner (amerikai) 3155
10. ( 7.) Marin Cilic (horvát) 140
11. (11.) Karen Hacsanov (orosz) 2880
12. (15.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 2805
13. (12.) Borna Coric (horvát) 2605
14. (17.) Milos Raonic (kanadai) 2250
15. (13.) Fabio Fognini (olasz) 2225

47. (38.) Fucsovics Márton 959

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik