Tenisz: Megadtuk a lehetőséget a fiataloknak – Richter

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 11:05
Richter Attila főtitkár szerint a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) a múlt heti Davis-kupa-selejtezőben és a budapesti challengertornán is igyekezett lehetőséget adni a fiataloknak a bizonyításra.

A férfi válogatott a frankfurti DK-párharcban 5:0-ra kikapott Németországtól, de Piros Zsombor, Nagy Péter, Borsos Gábor és az újonc Szintai Dávid is helytállt esélyesebb ellenfelével szemben.

„Dávidon látszott, hogy az izomzata és a játéka még nincs hozzászokva ahhoz a fizikai megterheléshez, amelyet Philipp Kohlschreiber ellen kapott. Ugyanakkor szerintem azért is nyerte meg Budapesten a hétfői meccsét, mert pár nappal korábban tapasztalhatta, hogy milyen ötezer ember előtt játszani a világ élmezőnyébe tartozó ellenféllel"– nyilatkozta az MTI-nek Richter Attila, aki egyben tornaigazgató is a 42 ezer euró összdíjazású challengerversenyen.

„Borsos Gabó hétfőn picit fáradtnak tűnt, de ő elsősorban párosjátékosként próbálja magát pozicionálni. Piros Zsomi pedig kezd beleszokni a Davis-kupa-vezéregyéniség szerepébe, ezúttal talán túl nagy elvárásai is voltak önmagával szemben, ezért lett egy nagyon sima meccsből csak sima meccs" – tette hozzá, utalva Piros hétfői győzelmére.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy a szövetség elsődleges feladata az utánpótlás-nevelés, a 19 éves Piros és a 21 éves Szintai is ebből a programból nőtte ki magát, emellett Frankfurtban ott ült a kispadon Marozsán Fábián is.

„Nagyon nehéz döntés volt, hogy Fábián most kimaradt a challenger egyéni mezőnyéből, és a többieknek tudtunk csak szabadkártyát adni. Dávidnak egyébként rázós ifikora volt, akadtak nagyobb összetűzéseink a viselkedési problémái miatt, de sportolói nagyságát jelzi, hogy túl tudta tenni magát ezeken" – mondta Richter Attila, aki kifejtette, a budapesti challengertorna rendezési színvonala közel van egy ATP-tornáéhoz, emellett annyiban nehezedett a munkájuk, hogy az ATP új előírásai miatt valamelyest nőttek a költségek, és egy hétbe kell beleszorítani az egész tornát a selejtezőkkel együtt.

A szerdától szombatig tartó Fed-kupáról szólva a főtitkár közölte, amikor hétfő reggel elutazott a csapat az angliai Bathba, még mindenki bízott benne, hogy a kedvező diagnózis után Stollár Fanny később a többiek után mehet.

„Sajnos a kezelések ellenére nem javult az állapota, továbbra is fájlalja a kezét, ezért nem áll a női válogatott rendelkezésére. Nélküle egyértelműen a csoportban maradás lehet a cél"
– jelentette ki Richter Attila.

Az euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján a magyarok a britekkel, a görögökkel és a szlovénokkal kerültek egy csoportba, a másik négyesben Szerbia, Horvátország, Törökország és Grúzia csap majd össze. A kvartettekből a csoportgyőztesek jutnak tovább, és ők játszanak azért, hogy pályára léphessenek a világcsoport II. rájátszásában. A magyar csapatot jelenleg Jani Réka, Bondár Anna, Gálfi Dalma és a nemrég junior páros Australian Open-bajnok Nagy Adrienn alkotja –Babos Tímea aszövetséggel való konfliktusa miattlemondta a szereplést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik