US Open: Marija Kirilenko búcsúztatta Arn Grétát

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 18:46
null
Arnnak nem sok esélye volt (Fotó: Action Images)
Arn Gréta kétszettes vereséget szenvedett Marija Kirilenkótól a US Open női egyes versenyének második fordulójában.

 

A magyar teniszezőnek nem nagyon volt esélye a verseny 14. kiemeltje ellen, s végül 6:3, 6:2-re kikapott.

A Louis Armstrong Stadionban rendezett találkozón az első szett 42 perc alatt lett a világranglistán 12. orosz riválisé, és a folytatásban is az ő akarata érvényesült. 2:2-nél, majd 4:2-nél is elvette a WTA-rangsorban 121. magyar teniszező adogatójátékát, és végül kiszerválta a meccset.

Kirilenkónak mindössze 12, míg Arnnak 27 ki nem kényszerített hibája volt a találkozón, így a magyar lánynak nem sok esélye volt a győzelemre.

Különösen szembetűnő, hogy Arnnak egyszer sem volt bréklabdája, míg Kirilenko hét lehetséges alkalomból háromszor is elnyerte a magyar adogatójátékát.

A mérkőzés 1 óra 27 percig tartott – derül ki a viadal honlapjáról. Arn kiesésével egyesben nincs már magyar játékos versenyben az év utolsó Grand Slam-tornáján, Szávay Ágnes, Babos Tímea és Czink Melinda már a nyitó körben búcsúzott.

US OPEN
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kirilenko (orosz, 14.)–Arn (magyar) 6:3, 6:2
Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
12 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik