Tenisz: jövőre összeáll a Babos, Fucsovics vegyes páros

2018.11.30. 16:20
null
Babos Tímea és Fucsovics Márton együtt indul a nagy versenyeken (Fotó: molcsapat.hu/Neo Interactive)
Babos Tímea és Fucsovics Márton a jövő évtől kezdődően együtt versenyez vegyes párosban – jelentette be a Mol csapat a hivatalos honlapján. Női és férfi teniszezőnk az Australian Openen már közösen indul, a végcél pedig, hogy a tokiói olimpián egymás oldalán érmet nyerjenek.

Babos és Fucsovics az év első Grand Slam-tornáján, a melbourne-i Australian Openen már biztosan elindul közösen, és terveik szerint annyi GS-versenyen vesznek majd részt, amennyin csak tudnak.

„Tudom, hogy Marci milyen ember és milyen kiváló játékos, így számomra nem kérdés, hogy nagyon jók leszünk együtt. Az, hogy a játékunk mennyire egészíti ki jól egymásét, majd kiderül, mindenesetre biztosan jó lesz Marcinak is, hogy olyan ember áll mellette, akit ismer és akiben megbízik” – idézi a molcsapat.hu Babost.

„Nyugodtabban állhatok a pályán úgy, hogy egy jó barátommal küzdünk ugyanazért a célért, ráadásul egy olyannal, akit emberként és játékosként is nagyon becsülök. Ez belőlem reményeim szerint még jobb teljesítményt hoz majd ki” – tette hozzá a magyar lány, aki női párosban idén és tavaly is megnyerte az év végi WTA-világbajnokságot.

„Nemcsak Timivel, hanem egyáltalán nem játszottam még vegyes párost felnőttversenyen, úgyhogy ez nekem új élmény lesz – kezdte Fucsovics Márton. – A lehetőség, hogy Timivel játszhatok, nagyon ösztönöz, már most fel vagyok spannolva, és biztosan motiváltan teniszezem majd az oldalán. Megtiszteltetés, hogy a párjaként indulhatok, remélem, sokszor bizalmat szavaz nekem.”

Babos és Fucsovics egyetértett abban, hogy minél többször szeretnének együtt szerepelni, és ezen alkalmakkor természetesen jó eredményt elérni.

„A cél Tokió, az olimpia” – mondta eltökélten Babos, amihez Fucsovics csak annyi tett hozzá: „Ott akár egy érem is összejöhet.”

BABOS TÍMEA BEJELENTÉSE

FUCSOVICS MÁRTON BEJELENTÉSE

Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
15 órája

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
2026.10.16. 15:39

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
2026.10.14. 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
2026.10.13. 16:40

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57