Tenisz: Jo-Wilfried Tsonga az idén már nem lép pályára

MTI MTIMTI MTI
2020.09.16. 13:41
null
Jo-Wilfried Tsonga kihagyja a jövő héten kezdődő francia nyílt teniszbajnokságot, és idén már nem is lép pályára (Fotó: AFP)
Jo-Wilfried Tsonga kihagyja a jövő héten kezdődő francia nyílt teniszbajnokságot, és idén már nem is lép pályára.

 

A 35 éves francia játékos szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóban – amelyben maszkban látható – jelentette be, hogy hátsérülése miatt idén már nem tud játszani, és helyette a 2021-es idényre, valamint távolabbi céljait említve a 2024-es, párizsi olimpiára gondolva, rehabilitációval tölti a következő időszakot. Kiemelte: a 2020-as idény számára felejthetőre sikerült, de mivel megvan benne a kellő elhivatottság, biztos benne, hogy jövőre visszatér a pályára.

A párosban olimpiai ezüstérmes Tsonga az 52. helyen áll a világranglistán, és 2020-ban csak két meccset játszott, még az év elején. Előbb Dohában kapott ki két játszmában, majd az Australian Open első fordulójában, utóbbi összecsapást a harmadik szett után, 1:2-es állásnál kényszerült feladni.

Legfrissebb hírek

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
7 órája

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
13 órája

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Serena Williams 25 évvel fiatalabb játékos oldalán tér vissza

Tenisz
2026.06.04. 17:34

Roland Garros: Stollárék legyőzői megvédték címüket vegyes párosban

Tenisz
2026.06.04. 13:47

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40

Oszaka Naomi legyőzésével nyolc között a világelső Szabalenka a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.01. 22:11
Ezek is érdekelhetik