Tenisz: így változik a férfiak világranglistájának számítása

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 15:46
null
Jelenleg Novak Djokovics (jobbra) vezeti a ranglistát, Dominic Thiem a harmadik (Fotó: AFP)
A férfi profi teniszt irányító szervezet, az ATP egyben a világranglista elkészítéséért is felel, hétfőn közölte, hogyan fogják megoldani a sportág augusztusi újraindulásakor a leállás miatti majdnem fél éves időszak okozta hiányát: a jövőben 52 hét helyett 22 hónapot, vagyis nagyjából 94 hetet ölel fel az időszak, amíg a játékosok megőrzik az eredményeiket.

A profi teniszben a világranglisták fontosságát talán nem is kell hangsúlyozni, hiszen például ez alapján készítik el az egyes tornákon a játékosok kiemelését és a torna sorsolását. A jelenlegi rendszer szerint – leegyszerűsítve – egy játékos 52 héten belül elért 18 legjobb eredménye alkotja a világranglistás pontszámát.

Ugyanakkor, miután március 16-a óta leállt a profi tenisz, és a világranglistát befagyasztották, ezért a a világranglista kiszámítása nehézségekbe ütközne, egy idő után nem maradna sok eredménye a játékosoknak és a rangsor nem feltétlenül tükrözné a valós erőviszonyokat.

Hétfőn este az ATP aztán hivatalos honlapján megjelentette, milyen változásokat alkalmaz majd a világranglista elkészítésekor a sportág augusztusra tervezett újraindulását követően.

Ezek szerint a korábbi 52 hetes időszakot jelentősen megnövelik: 2019 márciusa és 2020 decembere között nem veszít senki pontokat, ám továbbra is a legjobb 18 eredmény számít. Ugyanakkor, ha egy játékosnak a ranglistaeredményébe egy torna 2019-es és 2020-as eredménye is beleszámítana, akkor a két eredmény közül a jobbat veszik majd figyelembe, azaz egy torna eredménye csak egyszer számít.

Ugyanakkor a 2020-ban szerzett pontok továbbra is csak 52 hétig, vagy az adott torna 2021-es megrendezéséig számítanak – amelyik hamarabb bekövetkezik. Ilyen verseny lehet például a Roland Garros, amelyet idén a pandémia miatt szeptember 27-től október 12-ig rendeznek meg, míg jövőre – várhatóan – visszakerül a hagyományos május-június fordulója körüli időpontjára, tehát 52 hétnél kisebb eltéréssel rendezik meg a két RG-t, így mindenki csak a jobbik eredményét tartja majd meg.

Az ATP közleményében leszögezte, az ideiglenes világranglista-készítési módszert a négy Grand Slam-torna vezetőségével és a Nemzetközi Tenisz-szövetséggel egyeztetve készítette el, de a későbbiekben nem elképzelhetetlen a változás, a körülmények alakulásától függően.

Arról a női profi teniszezőket irányító WTA nem nyilatkozott, hogy a hölgyek mezőnyében hogy zajlik majd a világranglista "kiegyenesítése” az újraindulás után, de meglepő lenne, ha valamilyen gyökeresen új megoldással állnának elő.

A BEFAGYASZTOTT FÉRFI VILÁGRANGLISTA
(az ATP honlapja alapján, a március 16-i állapot, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 1.) Novak Djokovics (szerb) 10 220 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 9850
3. ( 4.) Dominic Thiem (osztrák) 7045
4. ( 3.) Roger Federer (svájci) 6630
5. ( 5.) Danyiil Medvegyev (orosz) 5890
6. ( 6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4745
7. ( 7.) Alexander Zverev (német) 3630
8. ( 8.) Matteo Berrettini (olasz) 2860
9. ( 9.) Gaël Monfils (francia) 2860
10. (10.) David Goffin (belga) 2555
11. (11.) Fabio Fognini (olasz) 2400
12. (12.) Roberto Bautista Agut (spanyol) 2360
13. (13.) Diego Schwartzman (argentin) 2265
14. (14.) Andrej Rubljov (orosz) 2234
15. (17.) Karen Hacsanov (orosz) 2120
…76. (79.) Balázs Attila 715
…84. (70.) Fucsovics Márton 692

A BEFAGYASZTOTT NŐI VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, a március 16-i állapot, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 8717 pont
2. ( 2.) Simona Halep (román) 6076
3. ( 3.) Karolína Plisková (cseh) 5205
4. ( 5.) Sofia Kenin (amerikai) 4590
5. ( 7.) Elina Szvitolina (ukrán) 4580
6. ( 4.) Bianca Andreescu (kanadai) 4555
7. ( 6.) Kiki Bertens (holland) 4335
8. ( 8.) Belinda Bencic (svájci) 4010
9. ( 9.) Serena Williams (amerikai) 3915
10. (10.) Oszaka Naomi (japán) 3625
11. (11.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3615
12. (12.) Petra Kvitová (cseh) 3566
13. (13.) Madison Keys (amerikai) 2962
14. (16.) Konta Johanna (brit) 2803
15. (14.) Petra Martic (horvát) 2770
…100. (99.) Babos Tímea 650
…200. (196.) Jani Réka 300

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik