Tenisz: Fucsovics már az 1. fordulóban búcsúzott Rómától

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 13:15
null
Fucsovics Márton nem bírt Baszilasvilivel Rómában (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton az első fordulóban kiesett vasárnap a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.

 

A világranglistán 36. magyar a 14. helyen kiemelt grúz Nikoloz Baszilasvilivel (17.) csapott össze, akit egy hónapja 7:5, 3:6, 6:1-re legyőzött Monte-Carlóban. A két játékos hatodszor találkozott egymással, Fucsovics 4–1-re vezetett a párharcukban.

Az olasz fővárosban az MTK teniszezője csak 0:2-nél tudott szépíteni, emellett háromszor is elvesztette az adogatását, így 28 perc alatt szetthátrányba került.

A folytatásban Baszilasvili megint 2:0-ra elhúzott, ám Fucsovics ezúttal kiegyenlített, majd ellenfele 5:2-nél már a győzelem küszöbén állt. A magyar játékos 5:3-ra felzárkózott, aztán meccslabdát hárítva brékelte riválisát. A játszmát lezáró rövidítésben 1–1 után Fucsovics csak egy labdamenetet nyert, így végül a grúz ünnepelhetett. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

„Ez ma így sikerült. Nem kifogás és nem is magyarázkodás, de most jött ki az elmúlt hetek okozta fáradtság – értékelte a meccset Facebook-oldalán a magyar játékos. – Fizikálisan és mentálisan sem voltam elég friss ahhoz, hogy az idén harmadszor is legyőzzem Baszilasvilit, aki azért egy top 20-as játékos. Most két nap pihenő, regenerálódás, töltődés, aztán készülünk Genfre és a Roland Garrosra" - utalt arra, hogy a jövő héten Genfben lép pályára, méghozzá címvédőként.

ATP-TORNA, RÓMA (5.2 millió euró, salak)
1. FORDULÓ

Baszilasvili (grúz, 14.)–Fucsovics 6:1, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik