Tenisz: Fucsovics kiszenvedte a negyeddöntőt Szófiában

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 14:00
null
Fucsovicsnak meg kellett szenvednie a győzelemért (Fotó: Facebook/Sofia Open)
Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba a szófiai, 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású kemény pályás tenisztornán. A világranglista 47. helyén álló magyar csütörtökön a selejtezőből főtáblára jutott német Yannick Madent győzte le három szettben.

 

A felek korábban kétszer találkoztak egymással: a 2016-os, a portorozi challenger-torna első fordulójában Fucsovics 4:6, 6:3, 6:3-ra nyert, a tavaly áprilisi, budapesti ATP 250-es viadalon az akkor szintén a selejtezőből érkezett német 4:6, 6:3, 6:2-vel vágott vissza.

Maden jól kezdte a mérkőzést, 1:0 után egy, 3:2 után két bréklabdája is akadt, de Fucsovics mindhárom alkalommal jól kezelte a helyzetet, és nem engedte ki kezéből saját adogatójátékát. 3:3 után aztán ő került hasonló helyzetbe, de két lehetőséggel sem tudott élni.

Ezt követően semmire hozta saját adogatását, majd fogadóként négy bréklabdához jutott, ám ellenfele hősies küzdelemben visszaverte támadását. 6:6 után jöhetett a rövidítés, amelyben Fucsovics egy minibrékkel indított, amit a két adogatása után még kettővel meg toldott, 5–0 után pedig már könnyű volt behúznia a szettet.

A második játszma nagyon jól kezdődött, Fucsovics hozta a szervajátékát, majd az egész mérkőzést tekintve a nyolcadik bréklabdáját végre beütve 2:0-s előnyre tett szert. Ez túlzottan meg is nyugtatta, mert ezt követően egymás után kétszer is elbukta a saját adogatását (2:4), végül Maden a harmadik brékjével kiegyenlítette játszmahátrányát.

A harmadik szettre Fucsovics beleerősített, kétszer is elvette ellenfele adogatását, de 3:0-nál ismét megtorpant, és Maden 4:4-nél utolérte. De még mindig nem volt vége a fordulatoknak, Fucsovics ismét elnyerte ellenfele adogatását, a meccsért adogatva kétszer is bréklabdát hárított, de a második meccslabdát sikerült beütnie.

„Kegyetlenül nehéz meccs volt, Maden elképesztően jól teniszezett, főleg a bréklabdáknál – nyilatkozta az MTI-nek Fucsovics Márton. – Nem emlékszem, mikor volt huszonhárom bréklabdám egy meccsen. Régebben egy ilyen mérkőzést elbuktam, most erős tudtam maradni a legnehezebb pillanatokban is, ennek köszönhetem a győzelmet. A döntő szettben, amikor három nulla után dupla brékről kiegyenlített, nagyon erősnek kellett lennem fejben. Örülök, hogy sikerült.”

Fucsovics a pénteki negyeddöntőben a spanyol Roberto Bautista Agut ellen lép pályára.

„A hétvégén volt egy nagyon jó edzésem vele, hihetetlen stabil és nagyszerű formában van. Tudom, mire számíthatok a negyeddöntőben ellene. Azon leszek, hogy kihozzam magamból a maximumot, és élvezzem a teniszt” – mondta Fucsovics.

A spanyol teniszező – aki az ATP-rangsorban jelenleg a 18. – az év elején az elődöntőben a világelső Novak Djokovicsot verve nyerte meg a dohai tornát, majd az Australian Openen elbúcsúztatta az idén visszavonuló Andy Murrayt, és egészen a negyeddöntőig menetelt.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (586 140 euró, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Yannick Maden (német) 7:6 (7–3), 3:6, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik