Két esőszünet is segítette Federert Fucsovics legyőzésében

Vágólapra másolva!
2019.02.28. 16:50
null
Fucsovics nagy csatára kényszerítette Federert (<strong>Fotó</strong>: AFP)
Kiesett a 2.8 millió dollár összdíjazású dubai kemény pályás tenisztorna negyeddöntőjében a világranglista 35. helyén álló Fucsovics Márton, miután két szettben, 7:6, 6:4-re kikapott a korábbi világelső, 20-szoros Grand Slam-torna-győztes Roger Federertől.

 

Pályafutása során másodszor lépett pályára Fucsovics Márton a 20-szoros Grand Slam-torna-győztes Roger Federer ellen, és pályafutása során másodszor is vereséget szenvedett tőle. A tavalyi Australian Open után most, a dubai ATP 500-as viadalon, a legjobb négy közé jutásért vívott meccset követően is a korábbi világelső örülhetett a győzelemnek.

FUCSOVICS: EBBŐL LEHET TANULNI

– Nagyon csalódott?
– Közel voltam az első játszma megnyeréséhez, és a másodikban is vissza tudtam jönni brékhátrányból, aztán volt fogadóelőnyöm. Nem egyszerű Roger ellen jól játszani, hiszen nyeseget, aztán gyorsít, feljön a hálóhoz, szóval kiszámíthatatlan. A kavargó szél miatt az adogatások sem mentek jól. Örülök, hogy szoros mérkőzést játszottunk, az ilyen tapasztalatokból tudok tanulni, de azért fáj a vereség.

– Úgy tűnt, közelebb van Federerhez, szorosabb találkozót játszott vele, mint a tavalyi Australian Openen.
– Én is így éreztem, szerintem is szorosabb meccs volt.

– Meg lehet azt szokni, hogy olyan kaliberű riválisokkal csap össze egyre gyakrabban, mint Federer vagy Novak Djokovics? Másképp áll a mérkőzésekhez?
– Igen. Melbourne-ben még úgy mentem fel a pályára, hogy óriási eredmény a negyedik fordulóba jutni egy Grand Slam-tornán, először játszhatok a gyerekkori kedvencem ellen, szóval csak élvezzem. Most viszont nyerni akartam, nem számított, ki állt a másik térfélen. Sajnálom, hogy nem sikerült.

– Egyik játszmában sem volt szerencséje: elpattant húr, esőszünet... Melyik játékrész elveszítését bánja jobban?
– Amikor a végén sétáltam be az öltözőbe, én is ezen bosszankodtam, utólag tényleg kicsit szerencsétlenül ment el néhány labdamenet. Az járt a fejemben, mi lett volna, ha az első szettet megnyerem... De azért igyekszem pozitívan kezelni, hogy jó úton járok.

– Hogyan tovább?
– Pénteken utazom haza, aztán vasárnap reggel irány Los Angeles. Hétfőtől a harmincegyedik vagy a harminckettedik leszek a világranglistán, ami egyrészt karriercsúcs, másrészt valószínűleg kiemelnek a főtáblán Indian Wellsben, majd Miamiban is, ami nagyszerű lehetőség.

Pedig a svájci tőle szokatlanul sok hibával játszott, rendre kiütötte a labdákat a pályáról, igaz, annyira azért mindig koncentrált maradt, hogy a saját adogatását hozza. Jól jelzi, mennyire figyeltek ekkor a felek saját adogatásuk fontosságára, hogy a kereken 60 percig tartó első szett során egyetlen bréklabdát láthatott a dubai közönség: Fucsovicsnak rögtön nyitányként lett volna lehetősége elvenni Federer adogatását, ám ez nem sikerült.

Fej fej mellett haladtak egészen a rövidítésig –, 5:5-nél rövid esőszünet szakította meg a játékot –, melyet végül nagy izgalmak után a svájci nyert meg 8–6-ra, pedig Fucsovicsnak is volt két szettlabdája, amikor 6–4-re vezetett, ám riválisa innen három egymást követő ponttal jutott fogadóként szettlabdához, ráadásul Fucsovicsnak éppen ekkor szakadt el az ütőjén a húr, s az új ütővel nem is sikerült hárítani a játszmalabdát.

A második szettben aztán még többet hibázott Federer, s akadt olyan pillanat a mérkőzésen, amikor a rontott fonákütéseinek száma alig volt kevesebb, mint Fucsovics összes ki nem kényszerített hibáié.

A publikum ekkor már láthatott kihasznált bréklabdát is – Federer rögtön az első játékban elvette ellenfele adogatását, aki 1:2-nél visszavette a bréket, s ismét fej fej mellett haladtak, amikor egy roppant hosszúra nyúló gémben 4:4-nél újra esőszünet következett.

Mindkét kényszerű megszakítás a svájcinak kedvezett, Fucsovics mindkétszer kizökkent a játékából, s a második után Federer már viszonylag gyorsan befejezte a mérkőzést, ugyanis 6:4-re megnyerte a játszmát.

Fucsovics sokkal szorosabb meccset vívott Federer ellen, mint tette azt tavaly Ausztráliában, ám a nagyon rosszkor érkező esőszünetek és a szerencsétlen pillanatban történt húrszakadás, kiegészítve a svájci legendával, már leküzdhetetlen akadálynak bizonyult számára, de így is felemelt fejjel búcsúzhat Dubaitól.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt – mondta a 100. tornagyőzelme felé robogó Federer. Két esőszünetünk volt, az egyik öt ötnél, aztán bemelegítés nélkül kellett odaállni szerválni. Mindent kihoztam ebből a meccsből. Az első szett rövidítése nagyon nehéz volt, örülök, hogy valahogy sikerült megnyernem. Enyhén szólva izgalmas volt. Ha valaki csak az eredményt látja, mondhatja, hogy sima két játszma, ám ennél sokkal szorosabb volt. Ezen a szinten már senkit sem lehet félvállról venni. Elégedett vagyok a játékommal, a szél sem tette könnyebbé a találkozót, de az ilyen kihívásokért vagyunk itt.”

Federernek a következő körben a horvát Borna Coricot kell legyőznie, hogy játszhasson 100. tornagyőzelméért.



 

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (2 887 895 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Fucsovics (magyar) 7:6 (8–6), 6:4
Coric (horvát, 6.)–Baszilasvili (grúz) 4:6, 6:2, 7:6 (7–1)
Cicipasz (görög, 5.)–Hurkacz (lengyel) 7:6 (7–4), 6:7 (1–7), 6:1
Monfils (francia)–Berankis (litván) 6:1, 6:7 (3–7), 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik