Tenisz: Federer nagy meccset játszott az oroszok új csillagával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.10. 16:18
null
A címvédő megizzadt Danyiil Medvegyev ellen (Fotó: AFP)
A címvédő Roger Federer három játszmában, 6:4, 4:6, 6:4-re legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet a sanghaji Masters-tenisztorna második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

 

 

„Az álmom volt, hogy egyszer játszhassak vele, mert mindannyian tudjuk, hogy nem tart majd örökké a pályafutása” – mondta Medvegyev Federerről, miután az első fordulóban kedden három szettben legyőzte a kínai Csang Cöt.

A múlt heti tokiói versenyt megnyerő, s ezzel a világranglista 22. helyére feljövő Medvegyev kihasználta, hogy a sanghaji 1000-es torna második körében a centerpályán játszhat a címvédő svájcival, akinek meg kellett szenvednie a továbbjutásért.

Az első játszmát Federer úgy nyerte meg, hogy egyszer elbukta az adogatását (6:4), a másodikban viszont már nem fért bele az elveszített szervagém, a svájci 5:4-es hátrányban nem tudta megfordítani a játékot 0–30-ról (4:6). A harmadik felvonásban Federer 0:1-nél bréklabdát hárított, majd 1:1-nél bréklehetőséget puskázott el, aztán a legfontosabb pillanatban, 4:4-nél brékelte az oroszt. A svájci végül a tizedik ászával zárta le a meccset (6:4).

Federer a teljes mérkőzés során összesen 42-szer ment fel a hálóhoz, és a labdamenetek 70 százalékát (29 pontot) meg is nyerte.

A korábbi világelső a legjobb 16 között a spanyol Roberto Bautistával találkozik.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (9 219 970 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ

Federer (svájci, 1.)–Medvegyev (orosz) 6:4, 4:6, 6:4
Del Potro (argentin, 3.)–Gasquet (francia) 7:5, 7:6 (9–7)
A. Zverev (német, 4.)–Baszilasvili (grúz) 7:5, 6:4
Cicipasz (görög, 10.)–Hacsanov (orosz) 6:4, 7:6 (10–8)
Edmund (brit, 11.)–Seppi (olasz) 6:3, 6:4
Cecchinato (olasz, 16.)–Csung Hjon (dél-koreai) 4:6, 7:6 (7–5), 7:6 (7–5)
De Minaur (ausztrál)–Paire (francia) 6:4, 6:3
K. Anderson (dél-afrikai)–Kukuskin (kazah) 6:3, 6:2
Bautista (spanyol)–McDonald (amerikai) 3:6, 6:4, 6:1
Nisikori (japán, 8.)–Vu Ji-ping (kínai) 3:6, 6:0, 6:3
Querrey (amerikai)–Fritz (amerikai) 6:3, 6:7 (4–7), 7:5
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Federer (svájci, 1.)–Bautista (spanyol)
Querrey (amerikai)–Nisikori (japán, 8.)
Del Potro (argentin, 3.)–Coric (horvát, 13.)
Gojowczyk (német)–Ebden (ausztrál)
Jarry (chilei)–Edmund (brit, 11.)
De Minaur (ausztrál)–A. Zverev (német, 4.)
K. Anderson (dél-afrikai, 7.)–Cicipasz (görög, 10.)
Cecchinato (olasz, 16.)–Djokovics (szerb, 2.)

WTA-TORNA, TIENCSIN (750 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Ka. Plísková (cseh, 1.)–Hercog (szlovén) 6:1, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 4.)–Linette (lengyel) 6:1, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani, 5.)–Kudermetova (orosz) 6:2, 2:6, 6:2
Martic (horvát, 6.)–Liu Fang-csou (kínai) 1:6, 6:0, 6:1

WTA-TORNA, HONGKONG (750 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Kumkhum (thaiföldi)–Cornet (francia, 8.) 6:4, 4:6, 7:6 (7–5)
Jasztremszka (ukrán)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:3, 6:3
Kucová (szlovák)–Tomova (bolgár) 6:1, 6:0
Muguruza (spanyol, 4.)–Bogdan (román) 6:2, 6:1

WTA-TORNA, LINZ (250 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ
Alekszandrova (orosz)–Siniaková (cseh, 9.) 7:5, 6:0
Strycová (cseh, 3.)–Flipkens (belga) 7:6 (7–4), 7:6 (7–5)
Bertens (holland, 2.)–Haas (osztrák) 6:2, 6:1
Petkovic (német)–Görges (német, 1.) 1:6, 7:5, 6:4
2. FORDULÓ
Van Uytvanck (belga)–Schmiedlová (szlovák) 1:6, 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)
Pavljucsenkova (orosz, 6.)–Lapko (fehérorosz) 5:7, 7:6 (7–4), 6:3
Giorgi (olasz, 5.)–Teichmann (svájci) 7:6 (7–2), 6:3

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
20 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00