Tenisz: Federer lehagyta Nadalt, Isnerrel döntőzik Miamiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 08:05
null
Roger Federer nagyon magabiztos és magas színvonalú tenisszel verte meg Denis Shapovalovot (Fotó: ATP)
Roger Federer lesz a címvédő John Isner ellenfele a miami mestertorna döntőjében, mivel a 37 esztendős svájci teniszező a magyar idő szerint szombat éjszaka rendezett elődöntőben 72 perc alatt legyőzte a nála 18 évvel fiatalabb kanadai Denis Shapovalovot (6:2, 6:4).

A svájci kiválóság már az első játékban elvehette volna a nagyon idegesen kezdő, az első szettben összesen 20 ki nem kényszerített hibát ütő kanadai fiú adogatását, de akkor még nem járt sikerrel, utána viszont úgy húzott el 5:1-re, hogy Shapovalov pontot is alig nyert. A 19 esztendős, tel-avivi születésű ifjonc az első két játszmalabdát adogatóként még hárította, a harmadikat azonban fogadóként már nem tudta (6:2).

A második felvonás elején Federernek észnél kellett lennie, hogy ne veszítse el a szerváját, majd miután kivédekezett két bréklabdát, megint elvette Shapovalov adogatását, és onnantól magabiztos szervagémekkel meg sem állt a győzelemig (6:4). A Miami Dolphins NFL-csapatának otthonában, a Hard Rock Stadionban kialakított centerpályán rendezett találkozó 72 perc alatt véget ért.

A svájci 50-edszer jutott be ATP 1000-es torna döntőjébe, ezzel lehagyta a vonatkozó örökrangsor élén Rafael Nadalt (49). Ötödik miami fináléban a címvédő John Isnerrel találkozik, akivel szemben pozitív a mérlege (5–2), viszont legutóbbi, 2015-ös mérkőzésüket az amerikai teniszező nyerte meg.

Federer – aki magyar idő szerint vasárnap este a 28. Masters-címéért, összességében a 101. tornagyőzelméért száll harcba – az elődöntő után elmondta, várja már a kiváló adogatásairól híres, 208 centiméter magas Isner elleni összecsapást.

„Izgalmas kihívás lesz, nagyjából olyan, mint labdarúgásban a tizenegyespárbaj. Vasárnap én leszek a kapus. Megpróbálok majd annyi labdát visszaadni, amennyit csak lehetséges” – mondta a háromszoros Miami Open-győztes Federer.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (9 314 875 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 4.)–Shapovalov (kanadai, 20.) 6:2, 6:4
KORÁBBAN
Isner (amerikai, 7.)–Auger-Aliassime (kanadai) 7:6 (7–3), 7:6 (7–4)

A DÖNTŐBEN
Vasárnap, 18.00:
Isner (amerikai, 7.)–Federer (svájci, 4.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik