Tenisz: Djokovicsnak most sem ment, Federer hetedszer is Cincinnati királya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.23. 21:14
null
Federer (középen) megvédte címét Cincinnatiben (Fotó: Twitter)
A második helyen kiemelt svájci Roger Federer két szettben legyőzte az első helyen rangsorolt, világelső Novak Djokovicsot a cincinnati ATP 1000-es férfi tenisztorna döntőjében.

Djokovics rövidítésben veszítette el az első szettet (7–1-re volt jobb Federer a tie-breakben), majd a második játszmában kettős hibával bukta el az első adogatását. Federer, aki második kiemelt lesz a US Openen, 1 óra 30 perc alatt diadalmaskodott.

A svájci klasszis hetedik alkalommal nyerte meg a cincinnati versenyt (korábban 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2014-ben győzött), ezzel már négy tornán volt első legalább hétszer (Halle: 8, Wimbledon, Dubai, Cincinnati: 7-7). Ez volt a 17-szeres Grand Slam-győztes 87. ATP-tornasikere, és a 24. első helye 1000-es versenyen.

Djokovics ötödik cincinnati fináléját veszítette el, Federertől korábban már kétszer kikapott itt, míg másik két alkalommal Andy Murray múlta felül. A szerbnél (26) csak Lleyton Hewitt nyert több meccset (28) a tornán végső győzelem nélkül.

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (3 826 655 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Federer (svájci, 2.)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik