Tenisz: Federer hatodszor nyerte meg szülővárosa tornáját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.26. 16:06
null
Roger Federer ünnepli hatodik bázeli diadalát (Fotó: Reuters)
Roger Federer hatodszor diadalmaskodott a szülővárosában, Bázelben rendezett 1.46 millió euró (447 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán. Valenciában Andy Murray diadalmaskodott, miután három mérkőzéslabda hárítását követően legyőzte Tommy Robredót.

 

BÁZEL

A korábbi világelső svájci sztár a vasárnapi fináléban a hetedik helyen kiemelt belga David Goffint verte meg 52 perc alatt.

A 33 éves Federer sorozatban a kilencedik, összességében pedig a 11. bázeli döntőjét vívta, és idei ötödik, pályafutása során pedig a 82. tornáját nyerte meg.

A 23 esztendős Goffin még csak a harmadik ATP-döntőjén lépett pályára, az eddigi kettőn – idén Metzben és Kitzbühelben – győzni tudott.

VALENCIA

Andy Murray 3:6, 7:6, 7:6-ra nyert Tommy Robredo ellen a valenciai kemény pályás verseny döntőjében.

Robredo a Murray elleni első két mérkőzését megnyerte (2006-ban és 2007-ben), az ezt követő négy összecsapásukon azonban a skót diadalmaskodott. Ezúttal 6:3-ra megnyerte az első szettet, de a másodikat tie-breakben (9–7-re) elbukta. A döntő felvonás szintén egy kiélezett rövidítésbe torkollt, amelyben Robredónak három mérkőzéslabdája is volt (kétszer ráadásul adogatóként), ám egyikkel sem élt. Ellentétben Murrayvel, aki az első kínálkozó lehetőséget kihasználta, ezzel megnyerte a tornát.

A skót teniszező pályafutása 31. ATP-tornagyőzelmét aratta, idén pedig a harmadikat (szeptember végén Sencsenben, két hete pedig Bécsben nem talált legyőzőre).

 

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (1 458 610 euró, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Goffin (belga, 7.) 6:2, 6:2

ATP 500-AS TORNA, VALENCIA (1 496 095 euró, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Murray (brit, 3.)–Robredo (spanyol) 3:6, 7:6 (9–7), 7:6 (10–8)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik