Tenisz: Federer hatodszor nyerte meg a dubai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.01. 18:15
null
Federer öröme érthető – hatodszor diadalmaskodott Dubaiban (Fotó: Reuters)
A Dubaiban rendezett kemény pályás férfi tenisztorna döntőjében a negyedik helyen kiemelt Roger Federer szetthátrányból felállva legyőzte a harmadikként rangsorolt cseh Tomás Berdychet, így pályafutása során hatodszor nyerte meg a versenyt.

Az első játszma elején Federer brékelőnybe került, de a következő játékban Berdych rögtön visszavette elveszített adogatójátékát, majd két gémmel később már ő került lépéselőnybe, s végül magabiztos szervajátékának köszönhetően bezsebelte az első szettet.

NYOLCÉVES ÁTOK TÖRT MEG BRAZÍLIÁBAN

A brazíliai Florianópolisban rendezett kemény pályás női tenisztorna döntőjében a harmadik helyen kiemelt Klára Zakopalová szetthátrányból fordított, és győzött a másodikként rangsorolt Garbine Muguruza ellen, így 2005 szeptembere óta először nyert versenyt. A felek egyébként januárban, a hobarti viadalon is összemérték erejüket a fináléban – akkor a spanyol játékos örülhetett.

A második játszma az első tükörképe volt, hiszen először a cseh játékos brékelt, majd Federer fordított, így 74 perc játék után döntő szetthez készülődhettek a felek.

A mindent eldöntő játszma során a svájci három, míg Berdych hat bréklabdát hárított – abból kettő már meccslabda volt –, Federer azonban egyszer így is elvette a tavalyi döntős adogatójátékát, ezzel 6:3-ra megnyert a szettet.

A svájci 2003, 2004, 2005, 2007 és 2012 után hatodszor diadalmaskodott a dubai tornát, és beállította Ivan Lendl rekordját, hiszen sorozatban a 14. szezonjában nyert legalább egy ATP 500-as versenyt.

A felek egyébként legutóbb a tavaly dubai viadalon találkoztak egymással, s akkor Berdych győzött szetthátrányból felállva. Federer most revánsot vett, és 12–6-ra vezet kettejük örökmérlegében.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (1 928 340 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Federer (svájci, 4.)–Berdych (cseh, 3.) 3:6, 6:4, 6:3

WTA-TORNA, FLORIANÓPOLIS (250 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Zakopalová (cseh, 3.)–Muguruza (spanyol, 2.) 4:6, 7:5, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik