Tenisz: elhalasztották a Fed-kupa budapesti döntőjét is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.11. 17:21
null
Elhalasztották a Fed-kupa budapesti döntőjét (Fotó: Koncz György)
A koronavírussal kapcsolatos egészségügyi aggodalmak miatt a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elhalasztotta a Fed-kupa budapesti döntőjét – olvasható a magyar szövetség hivatalos honlapján, a huntennis.hu-n.

„Az ITF koronavírussal kapcsolatos tanácsadó csoportja már 2020. február eleje óta vizsgálja a koronavírus terjeszkedését és hatásait. A csoport folyamatos konzultációt folytatott független egészségügyi és utazási tanácsadókkal, valamint nemzetközi és belföldi hivatalokkal is. Miután alaposan megvitatták és megvizsgálták a helyzetet az ITF elnökségével és a magyar szervezőbizottsággal, a magyar kormány szerdai, fedett pályás eseményeket érintő döntésének fényében az ITF bejelenti az eredetileg április 14–19. között tervezett Fed-kupa-döntő elhalasztását. Azokkal a szurkolókkal, akik már megvették a jegyüket a budapesti döntőre, a rendezők 48 órán belül felveszik a kapcsolatot” – áll a közleményben.

Hozzáteszik, az ITF elkötelezett abban, hogy még 2020-ban megrendezzék a Fed-kupa döntőjét, ezért folyamatos kapcsolatban áll minden érintett féllel. A döntőn túl a rájátszásos mérkőzések is elmaradnak, melyeket eredetileg április 17-én és 18-án játszottak volna le nyolc különböző helyszínen.

„Elképesztően csalódottak vagyunk, amiért meg kellett hoznunk ezt a döntést, azonban nem kockáztathattuk a játékosok, kapitányok, szervezők és a nézők biztonságát és egészségét – idézi a közlemény David Haggertyt, az ITF elnökét. – Egyáltalán nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, de a koronavírus általi veszély igen komoly, ez pedig minket is arra sarkalt, hogy a lehető legkomolyabb döntést hozzuk meg egy szövetségként és emberként is. A jelenlegi helyzet túlmutat a sporton. A döntő és a rájátszás új időpontját a megfelelő időben bejelentjük, ezt leginkább a koronavírus teniszre gyakorolt hatása befolyásolja.”

Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
3 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58