Tenisz: Djokovics továbbjutott, Konta kiesett Kanadában

Vágólapra másolva!
2016.07.30. 07:55
A svájci Stan Wawrinka és a japán Nisikori Kei után az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovics és a tizedikként rangsorolt Gaël Monfils is bejutott az elődöntőbe a Torontóban zajló ATP 1000-es kemény pályás tenisztornán.

Novak Djokovics két szettben (az elsőben rövidítésben) győzött az 5. helyen kiemelt cseh Tomás Berdych ellen, így készülhet a Gaël Monfils elleni elődöntőre. A francia ugyanis ugyancsak két játszmában nyert a nála magasabban jegyzett, 4. helyen kiemelt kanadai Milos Raonic ellen.

A torontói tornán korábban a második kiemelt svájci Stan Wawrinka könnyedén, 6:1, 6:3-ra legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont, így bejutott a legjobb négy közé, az elődöntőben a Grigor Dimitrovot három játszmában felülmúló japánnal, Nisikori Kei-jel találkozik.

A szintén Kanadában megrendezett, ám montreali székhelyű WTA-tornán a második helyen kiemelt Angelique Kerber simán jutott be az elődöntőben. Ellenfele Simona Halep lesz, aki a negyeddöntőjében az első szettet ugyan elveszítette az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen, ám a másodikat és a harmadikat egyaránt 6:1-gyel behúzta.

A másik ágon a szlovák Kristína Kucová elbúcsúztatta a brit színekben versenyző, magyar állampolgársággal is rendelkező Konta Johannát, míg az amerikai Madison Keys három szettben győzött az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen.


ATP 1000-ES TORNA, TORONTO (4 691 730 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 5.) 7:6, 6:4
Monfils (francia, 10.)–Raonic (kanadai, 4.) 6:4, 6:4
KORÁBBAN
Nisikori (japán, 3.)–Dimitrov (bolgár) 6:3, 3:6, 6:2
Wawrinka (svájci, 2.)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:1, 6:3

WTA-TORNA, MONTREAL (2 413 663 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Kucová (szlovák)–Konta (brit, 15.) 6:4, 6:3
Keys (amerikai, 10.)–Pavljucsenkova (orosz, 16.) 7:6, 1:6, 6:0
KORÁBBAN
Halep (román, 5.)–Kuznyecova (orosz, 9.) 3:6, 6:1, 6:1
Kerber (német, 2.)–Kaszatkina (orosz) 6:2, 6:2



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik