Tenisz: Djokovics letaszította a római trónról Nadalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.18. 18:42
null
Novak Djokovics sorozatban negyedszer verte meg Rafael Nadalt (Fotó: Reuters)
A római salakpályás tenisztorna döntőjében a második helyen kiemelt Novak Djokovics szetthátrányból felállva legyőzte a címvédő Rafael Nadalt, így 2008 és 2011 után ismét megnyerte a versenyt.

 

Az első játszmát Nadal irányította, 4:1-nél dupla brékelőnybe került, de Djokovics visszavette az egyik elvesztett adogatójátékát, majd 4:3-as hátrányban három bréklabdához jutott, ám nem tudott kiegyenlíteni, szetthátrányba került (4:6).

SERENA WILLIAMS: 60!

Az első helyen kiemelt Serena Williams sikerével zárult a Rómában rendezett salakpályás női tenisztorna. Az amerikai hölgy a fináléban az olasz Sara Erranit verte meg magabiztosan, így megvédte címét.

A tizedikként rangsorolt Erraninak esélye sem volt a győzelemre, az első játszmában három játékot, a másodikban öt labdamenetet nyert. Az olasz versenyző egymás után a harmadik tornadöntőjét veszítette el egyesben.

A bombaformában teniszező fiatalabbik Williams-lány – aki tavaly is megnyerte a viadalt – sorozatban a hatodik fináléján diadalmaskodott és már hatvan tornagyőzelemnél jár, Errani elleni mérlegét pedig 7–0-ra módosította.

A második játszmában a szerb versenyző korán lépéselőnybe került (3:0), de Nadal visszabrékelt, ám ezt követően ismét elvesztette a szervagémjét, innen pedig már nem volt visszaút a számára (6:3).

A döntő szettben Djokovics ugyanolyan jól kezdett, mint egy játszmával korábban (2:0), de a címvédő spanyolnak most összejött az egyenlítés (3:3). Az utolsó tizenöt labdamenetből azonban tizenkettőt a szerb klasszis nyert (6:3), aki zsinórban negyedszer verte meg a „salakkirályt”, és sorozatban a hetedik tornadöntőjén diadalmaskodott.

A két játékos egymás elleni mérlegét tekintve a római viadalt korábban már kétszer megnyerő Djokovics 22–19-re szépített, de salakon még mindig Nadal vezet (13–4).

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (2 884 675 euró, salak)
DÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Nadal (spanyol, 1.) 4:6, 6:3, 6:3

WTA-TORNA, RÓMA (2 628 800 dollár, salak)
DÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 10.) 6:3, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik